Budapest, Tolerancia, Tarlós

 2010.08.27. 11:23

Hogy miért ez a szünet? Ugyanis nem történik olyan égbekiáltó dolog ami miatt azonnal billentyűzetet kéne ragadni és kiírnia magából az embernek a felháborodását. Legalábbis a politikát tekintve. Ez a kormány hozza a várt formát, 60 éve vártunk már egy ilyen összetételű parlamentre és ők nem is okoznak csalódást. Viktor elkergette az IMF bohócokat, Schmitt Pál köztársasági elnök lett, Előd felszólalásai zseniálisak... eddig minden rendben van. Végre úgy tűnik lesz főpolgármestere is szép Budapestünknek-apropó... Demszkyt véleményem szerint nem szabadna hagyni csak úgy leköszönni, tegnap még olyan videó is került fel ennek a blognak is helyet adó hírportálra amelyben egy szoborállítási lehetőséget vizslattak a jelenlegi közgyűlés tagjai körében. Na ez aztán tényleg több a sokknál! Ja és még könyvet is fog írni? Hahaha! Az olyan lesz mint Frank Zappa csend lemeze:))) ugyan mi a fenét írhatna bele? Elmúlt 20 év? Nem lopott eleget? Koszos, büdös, mocskos a város, tele felesleges gödrökkel föld felett-alatt(4-es metró bohózat), békávé, pláza-dömping...erre tényleg bárki is büszke lehet? Mert akkor ez egy vicc.A másik meg az Horváth ingyenbékávé Csaba...ez a szerencsétlen, ám annál rosszabb sorsra érdemesebb kezdeményezés(emeszpé) egyszerűen szánalmas. Most ezt a proletár szupersztár Szanyit futtatják, mert ő volt az egyik igazi szerencsés, a sátán kiszemeltje, aki megkapta a lehetőséget, hogy az egyik kádári retro kerület kiskirálya maradhasson. Most mindenhova őt teszik, aki megy is, nyakkendő nélkül, felül nyitott ingben, pökhendi beszédével...ez maradt belőlük. Ennyit is erről. Tarlósnak nem lesz egyszerű dolga. Adtak neki munkát eleget az elmúlt 20 évből. Egyébként ha már szóba került a szoborállítás, akkor csak 2 tipp: Horthy Miklós, Tisza Kálmán-lehet keresni helyeket, faragókat, szoborállítókat. Ja és ha itt tartunk, döntögetni is lehet, ehhez nem is kell messzire menni a parlamentből, néhány méterre a főlépcsőtől balra, kifele jövet.

Más.

Feri díjat kapott. Tolerancia díjat:) Ugyan miért? Mert elment a meleg felvonulásra? Amanda volt eme rendezvény szervezője. Egyébként nem szabad szó nélkül hagyni: ez egy remek ötlet, dícséret illeti meg Amandát érte. Ráfért már a hazai meleg közéletre egy ilyen, bár ezzel a Feris jelöléssel és megítéléssel eléggé negatívan indított. Mert tényleg nem értem ő miért volt a jelöltek között. Olvasgattam a neten ezzel kapcsolatosan néhány cikket, blogot. Így keveredtem a deviáns, önmagát internetes hírességnek tartó beteg egyed blogjára, ahol elképesztő ostobaságokat olvastam erről. Ez a kis identitás-zavaros hülyegyerek úgy állítja be magát mintha valami világhírű szervező volna, tanácsokkal(?) látja el azokat a személyeket akik eddig többet tettek a melegek elfogadásáért itthon mint ez valaha is fog, egyszerűen hihetetlen. Neki lehet is tapasztalata, szervezett jónéhány partit kiskorúaknak a pedofil vágyai kiélésére egy fővárosi melegbárban. Nincs egy ember aki jól képen törölné? Szecsődi Károly is jól megválogathatná kivel szív egy levegőt. Ez neki sokkal károsabb lehet mint gondolná-a karrierjét tekintve. Ennyit erről a kreténről, összegezve - elismerésem Amandának.

Más.

Lelőttek egy katonanőt. Megszakítják a híreket, élőben kapcsolják ahogyan a másik sérültet hazahozzák, élőben Ferihegy, élőben a kórház tetején landoló helikopter, és mindenki sajnálja őt. Én nem vagyok egy kegyetlen, lelketlen ember. Már 1848-ban papírra vetettek ezzel kapcsolatban egy tényállást a márciusi ifjak. Kérem szépen, mit keresünk ott? Ő vállalta, hogy kimegy, ezzel együtt ami történt, azzal is számolnia kellett. Nekünk semmi közünk ehhez ami ott történik, és semmi keresnivalónk nincs ott.  Még pénzért sem. Senkit nem akarok megbántani, de én ezt így gondolom.

Addig is már csak néhány nap és végre lesz egy polgármesterünk! Hajrá Magyarország, Szebb jövőt!

 

ui: ez a Gábor fiú a Jobbikból nagyon jó dolgokat tud mondani. Tarlósnak érdemes lenne bevennie maga mellé. A multikulti Budapest ötlet egyébként nem egy rossz dolog. Akkor kell majd megvalósítani ha már rendet raktak a budapestiek fejében, és egészséges nemzeti összetételű fővárosi közgyűlésünk lesz. Olyan Budapest képet kell kialakítani a világban amely bennünk él pl. Prágáról vagy New Yorkról. Amire büszkék lehetünk és joggal várhatjuk el, hogy a külföldiek is szeressék. Pont nem erről szólt az elmúlt 20 év. Se nem volt multikulti, se nem volt liberális. Dilettáns vagy tolvaj, vagy a kettő együtt-ezek jellemezték ezt az elmúlt időszakot. Így kell majd szavazunk, ezeknek el kell húznia a fenébe az önkormányzatokból is.

 

vízió vagy revízió

 2010.05.27. 12:40

A választások után gondolkoztam azon, hogy összeírom mit is szeretnék elsőre az új kormánytól. Kettős állampolgárság, parkolási cégek megszüntetése és megbüntetése, saját média személyiségek beültetése a jelenlegi halálra unott személyiségek helyett. Itt Stohl bucit említettem volna meg, ugyanis személy szerint én már nagyon unom, hogy minden feladatra őt kell beosztani. Tudom, hogy akinek nem tetszik az nem nézi, én sem tettem, de hihetetlenül idegesítő volt a fejét látni szinte mindenhol, holott egy tehetségtelen beképzelt ripacs. A blogbejegyzésemből nem lett semmi, ellenben a reményeim sorra kezdenek megvalósulni. Örömmel látom:) A parlament vitája a kettős állampolgárságról olyan néhány óra volt annak aki nézte, hogy igazán nagy boldogság töltötte el a lelkét. Igen, erre az országgyűlésre várt ez az ország 60 éve! Tegnap pedig el is fogadták a kettős állampolgárságot, így az  a nemzettársunk akitől elvették annak idején, most jogosan visszakaphatja ha igényli. Érdekes a 3 nemmel szavazó... Ezek az emberek tehát végérvényesen kiírták magukat a magyarság sorai közül. Lehetett hazaárulózni őket addig amíg ez ki nem derült, de tegnap kiderült, hogy ezek nem hazaárulók. Hazaáruló az aki elárulja a saját hazáját. Tegnap a magyarok igennel szavaztak. Aki nemmel szavazott,az nem magyar. Ez ennyire egyszerű. Szlovákokról pedig annyit, kéretik elgondolkozni azon, mi fog történni ha megvonják azoktól a szlovák állampolgárságot(egyáltalán mi a fene lehet az??) akik felveszik a magyart. Tehát, lesz 250-300.000 magyar állampolgár a Felvidéken... munkahellyel, ingatlannal, társadalombiztosítási kártyával, történelemmel... Kár is ezt ragozni, én már behűtöttem a pezsgőmet. :) Amúgy nekem az a kedvencem amikor szlotákia arról értekezik, hogy Magyarország beavatkozik a belügyeibe... kérem szépen, ki játszik itt államot az államban? Mindegy is, csodálatos időket élünk meg napjainkban:)

Székely himnusz is egy olyan pillanata volt a parlamenti közvetítéseknek amelyet érdemes sokszor visszanézi a neten. Rendkívül felemelő és szívszorongató. Köszönet érte a Jobbiknak! Apropó, van ez az ember aki Martensban volt. Vele a következő a probléma. A nemzeti oldalon mindannyiunknak meg van a maga feladata. Neki is. És az nem ez. Nem az a baj, hogy Martensban van a parlamentben, hanem az az eszemiség amit a Martens sok embernek jelent. És az az eszmeiség ha tetszik ha nem, nem való az országgyűlés épületébe. Nem is értem miként kerülhetett be oda, egyáltalán miért engedi meg a vezetés ezt a fajta hangnemet? Vagy netalán ő maga miért nem képzi magát pedagógussal vagy olvas többet? Komolytalanná teheti a legfontosabb ügyeket is, figyeljenek rá oda nagyon Vonáék. Olyan ez mint Pelczné beszólása a választások előtt. Azt sosem fogom elfelejteni neki. Számomra ő onnantól láthatatlan lett.

A másik a Nemzeti Színház igazgatói széke. Igaz is meg nem is. Novák ezzel a megjegyzésével 2 dolgot ért el. Először is "buzizással" vádolták meg, másodszor pedig felhívta a figyelmet erre a dologra. Nem Alföldyvel van a gond, egyszerűen nem való oda. Az élet más területén, esetleg egy másik színházban remekül végezhetné a dolgát, de be kell látni, az a szellemiség amit ő képvisel nem való a Nemzeti Színházba, abba a színházba amely a nemzet színháza. Nem a mássága a probléma, de gyakorlatilag mégis, remélem érthető.

Egyház. Felháborodtam azon, hogy a pápa korunk legnagyobb problémájának tudja be a homoszexualitást. Nem a homoszexualitás a probléma, hanem az, hogy tele van pedofil ügyekkel az egész szervezet, ráadásul ezekről nem elég, hogy hallgattak, még tussolták is, ráadásul ő maga személyesen. Ez az ember a szememben megbukott mint egyházfő. Ezenfelül megbukott mint ember is. Nem kiállni kell mellette hanem leváltani. Ennyi. II. János Pál egy tiszta tekintetű ember volt, Benedek egyáltalán nem ilyen, elejétől lehetett látni. Egyébként pedig a pedofília és a homoszexualitás nem egy és ugyanaz. Pedofília egy betegség, a homoszexualitás pedig egy állapot. Az egyiken lehet változtatni a másikon nem.

 

Viktorunk új feladatai

 2010.05.14. 21:37

Gratulálok Magyarország új miniszterelnökének!

Lesz munkája bőven, sok sikert hozzá!

A mai nap éles példája annak, hogy milyen is ez az egész rendszer.

Ez a rendszer, vagy ha úgy tetszik, az elmúlt 20 év ma (most ezekben a percekben) megsemmisül. Az a minimum, hogy Szigeti és a haveri köre repül onnan ahol van. De hol vannak a közjogi méltóságok? Mit gondoljanak az emberek, hogy mégis mi folyik itt? Kinek a felelőssége ez és miért nem történik semmi?

Én a királyság mellett döntök. Amit itthon demokráciának hívnak, nem érdekel.  Ez már nem csupán szánalmas és szomorú, hanem már egyenesen a történelem szemétdombjára való.

Vissza a királyságot.

Eredmények:

Az LMP-t több mint valószínüleg a melegek tették be a parlamentbe. Ha elismerik ha nem.

Ibolya kivonul a csodás ruhakölteményeivel egyenlőre még nem tudni hova immáron mentelmi jog hiányában...lehet, hogy csíkosra vált...bár az kövérít állítólag...

Viktort fantasztikus látni ismét miniszterelnöknek. És igaza volt. Az ország felépítésében, újjáépítésében mindenkire szükség lesz. Mindannyiunkra. És én azt mondom tegyük meg. Építsünk együtt egy szebb jövőt, egy boldogabb országot, egy gazdagabb közösséget. Itt az idő.

És bizakodásra ad okot a közel 70% nemzeti szavazat. Ez tényleg egy szebb jövő kezdete lehet! Hát tegyük meg, hogy így legyen. Mindannyian az életünk magunk területein. Együtt. Gratulálok a magyaroknak. Végre ismét jó érzés lesz magyarnak lenni:)

Két férfi alkotta család

 2010.04.09. 21:00

Pelczné... Mi is a család? A család szónak, mint fogalomnak igen sok értelme lehet. A család emberek közössége, vagy több közösség kapcsolata ahol a tagok közt leszármazotti kapcsolat van, házasság vagy örökbefogadás. (Wikipedia). Véleményem szerint az is család amelyet olyan egyének alkotnak ahol szociálisan, emocionálisan és gazdaságilag kapcsolatban álnak egymással, együtt élnek. Számtalan példát láttam erre melegek között, például az enyémet is. Több mint két éve vagyok kapcsolatban a párommal, akivel én úgy gondolom, hogy egy családot alkotunk. Ezt rajtam kívül még sok meleg látja-gondolja így. Tehát-két férfi is tud alkotni egy családot és két nő is. Ez egy akkora kommunikációs hiba volt a Fidesz részéről amit nem is értek hogyan engedhettek meg pont a kampányzárón. Ráadásul ilyen előadásmódban ahogyan Pelczné tálalta. Ez azonnal legalább 3-5% közötti szavaztvesztést eredményezett nekik, ugyanis az a lehetőség, hogy ez a társadalmi réteg(melegek) sokan talán életükben először jobboldali pártra szavaztak volna, most tovaszált. Ismerőseim akik fidesz szavazók lettek volna életükben először(többen is!) most egyhangúlag LMP szavazókká váltak. Tehát ha az LMP elér véleményem szerint 7%-ot, azt a melegek nagy arányú átszavazásával érik majd el amit a fidesztől faragott le 2 igen rosszul irányzott mondattal Pelczné. Itt az idő. Ezek után komolyan elgondolkozom azon, hogy összeházasodom a párommal. Hogy miért? Csak azért mert. Ilyen kijelentést a Fidesztől nem várt az ember. Jobbik az más, természetesen ott is vannak melegek(nem a szóvivőre gondolok itt aki már lemondott), de az egy olyan nemzeti párt amelyik nem igazán a melegek érdekeit fogja képviselni. A Fidesznél még volt remény erre(Tarka Magyar féle történet). Én már hetek óta nem tudom miről-kiről mit gondoljak. Most már teljes zavar lett nálam.  Ettől függetlenül természetesen nem változott meg a véleményem egyik miniszterelnök-jelöltről sem. Csupán Pelcznéről. Eddig ugyanis nem gondoltam róla semmit. Most már gondolok róla. Nem tudom van-e gyermeke, de ha van, vagy ha lesz, kívánom, hogy kapja meg tőle ezt a mondatot: "anyu, meleg vagyok." Csakhogy átérezze milyen az amikor az ember olyan dologra vágyik ami mindenkit megillet egy egészséges társadalomban. Szeretetre és családra. És szebb jövőre. Szóval remélem ez a világ jön el, mert most már tényleg itt az idő.

Kérdezték miért nem írok többet a választások közeledtével. Ugyan minek? Ha normális konzervatív gondolkodó ember ma körülnéz, ugyan mit lát? Az egyik oldalról zsidókomcsi bérenc lett a Pörzse Sándor, a másik oldalról pedig hazaáruló lett a Wittner Mária. Az egyik azért mert belépett a Jobbikba, a másik meg azért mert elvállalta a Fidesz felajánlott képviselőjelöltségét-ami eddig is megvolt neki. Ugyan miért lenne emiatt hazaáruló? Könyörgöm, ez a sok "nagymagyar" aki osztja az észt a neten, gondolkodjon már el kiről írogat! Wittner Máriát lehazaárulózni egy olyan mértékű skizofrénia amit én életre szóló elzárással büntetnék. Véleményem szerint a jelenlegi Magyarországon található pártok egyike sem tudja képviselni rendesen az úgynevezett " Magyar Ügyet". Itt a mindent érintő teljes összefogásra lenne szükség, a nemzeti oldal egységbe kovácsolása és megtartása lenne a fő cél, ez egyedül az ország felemelkedésének kulcsa. A teljes nemzetünk egységes léte az elsődleges feladat. VEGYÜK MÁR ÉSZRE, HOGY A MEGOSZTOTTSÁGUNK FENNTARTÁSA A CÉL! Ez ellen kell felvenni a harcot! Ezt kell megértetni a teljes társadalommal, hogy csak és kizárólag EGYÜTT sikerülhet levetkőznünk a "balkáni" jelzőt országunkról. Olvastam, hogy a Patrubány féle szervezettel kötött együttműködést a Vona. Szerintem ez egy hibás lépés volt, mert Patrubány egy elég sötét figura, akinek rengeteg ember véleménye szerint sincs helye a Magyarok Világszövetségének elnöki székében. Ez az ember sokkal többet árthat Vona Gáboréknak mint használhat. Ezerszer inkább a Bencsik mint Patrubány. Ugyanakkor a Fidesz gesztusa a (S)Hit Gyülekezete felé is egy hasonlóan megmagyarázhatatlan és teljesen érthetetlen lépése volt. Erre is minek volt szükség? Sándor Németh vajon mi jót tehet hozzá a Magyar Feltámadáshoz? Mikor ő abban érdekelt, hogy legfeljebb itt magyar kinyúlás legyen, csúnya szóval élve. Szóval annyira elegem van a politikából, hogy inkább nem kívánok állást foglalni. Nem nagyon látom értelmét. A megosztottság saját magunk által történő fenntartása örök alváshoz vezet. Ezt kell felismerni végre tényleg. Minden nagy politikai erőnek aki valóban az ország, és a benne élő emberek, állampolgárok érdekeit nézi, a teljes társadalmat kellene megszólítania. A teljes társadalmat, mindentől függetlenül. Egy új Szent István kellene. Aki ezen most felhördül, annak javaslom Szent Istán királyunk intelmeit olvasásra amit Imre herceghez írt, abból is a Vendégek befogadásáról és gyámolításáról szóló fejezetet. Igen, ez az ami 1000 évig egybetartotta a Szent Korona lakosságát. Ezt nem szabad elfelejteni!

Más: Nálatok vannak-e dílerek? Ván-e nálatok alkohol? Mert nálunk van Kossuht-díjas Lovasi... nem, ez nem a Mórickában jelent meg, hanem még pénzt is kapott mellé. Biztos megérdemelte, szerintem nem.

Király András? Hát ez is egy érdekes történet. Én nem mondtam volna le a helyében. Ugyan miért is kellett volna? Tett bármi rosszat is? Semmit. Ezek olyan dolgok amiket szabad emberként szabad országokban megtehet az aki akar. Kinek nem tetszik ez és miért nem tetszik? Erről az az eset jut az eszembe amikor egy ismerősömet még évekkel(sok-sok évvel) ezelőtt a barátja nyílvánosan megverte, mert lebuzizták, aztán este meg ott könyörgött az ajtaja előtt, hogy adjon neki még egy esélyt, hisz csak a társadalom erős nyomására cselekedte azt amit. Tulajdonképpen még szereti őt... Na, ilyen országban nem akarok élni. Szerintem a Jobbik egy jó politikai húzásként meghagyhatta volna posztján ezt az embert. Ugyanis ebben a választásban a melegeket teljesen elfelejtették. Ha lenne eszük a pártoknak, akkor megpróbálnának alternatívát nyújtani ennek a közegnek. Túlnyomó része értelmiségi. Vagy legalábbi olyan helyen van, hogy ha megszólítva érzi magát, akkor tud tenni a közös célért- nyugodt,békés, szeretetteljes Magyarországért-buzizás, köcsögözés, hazaárulózás mentesen.

Rendőrpornótól a 60-as évekig

 2010.02.25. 15:52

Megértük. A legnagyobb probléma végre hamarosan orvoslásra kerül. Nagy nyílvánosság előtt nem lehet majd gúnyt űzni a Szent Koronánkból, a gyalázatos trianoni diktátumból, a kommunizmus áldozatainak számát csökkenteni. Vagy félreértettem valamit? Sajnos igen... ... mit is lehetne írni erről? ... erre futotta 20 év "demokrácia" alatt... ez szomorú.

Olvastam, hogy egy rendőrt felfüggesztettek mert meleg pornózott. A cikkekből kiderül, hogy Pozsonyban forgattak, tehát ez nagy valószínűséggel a Bel-Ami forgatás lehetett, akik valóban Kelet-Európai fiúkkal filmeznek, de kizárólag tengerentúli piacra. Senki ne értse félre, nem a meleg pornózást védem. Megvédik azokat saját maguk ha kell. Itt arról van szó, hogy nem értem az összefüggést-miért kellett ezért megválni ettől a rendőrtől mert kiderült róla ez? Nem a hivatali idejében, nem uniformisban tette, hanem(biztos oka volt rá) a saját önszántából. Szerintem ehhez semmi köze nincs a rendőrségnek. Nem értem miért is lehetne? Szabadidejében, magánéletében(az "alkotmány" keretei között) azt csinál amit akar, vagy nem? Lehetséges, hogy a rendőröknek azt is kikötik, hogy otthon milyen csatornát nézhetnek vacsora közben? Tényleg érthetetlen ez. A kettőnek semmi köze nincs egymáshoz. A pornó egy olyan dolog amelyet mindenki szid, de mindenki néz. Az interneten túlnyomó többségben vannak a pornó oldalak. Igény van rá, mindig is lesz. Jól is fizet(összehasonlíthatatlan egy átlag keresettel). Ez egy olyan dolog amelyet én nem tudok elfogadni. Szerintem ez tényleg diszkrimináció, a szó valódi értelmében. Ezt a kifejezést ugyan az elmúlt években elég rendesen lejáratták jeles politikusaink, de attól függetlenül igenis van valódi jelentése, valódi tartalma-jelen esetben is ez forog fent.

Még egy dolog van amiben csalódtam az elmúlt napokban. Megnéztem a nemzet "repperét" ahogyan Ákosnak üzen a videóblogjában. Ez az egész...megnéztem sokszor, legalább 10 alkalommal, de még mindig nem értem. Elmesélek egy történetet. Nagyapám(Isten nyugosztalja) a 60-as években munka után mindig betért a falu kocsmájába egy lélekmelengetőre munka után. Ott rajta kívül voltak emberek. Vele esett meg, hogy egy idegen bukkant fel a mellette levő asztalnál, aki őt figyelte. Ő ezt megunta és odaült hozzá, rendelt neki egy felest-mondván csak akar tőle valamit hiszen őt nézi. Annyira meglepődött ezen a fickó, hogy mozdulni sem bírt. Végül jól leitatta okosan az öreg, és akkor esett ki a szög a zsákból. Néhány nappal ezt az esetet megelőzően a munkahelyén(a tőlük egykor elvett földterületen létrehozott TSZ-ben...nem mellékesen) az ebédidő utáni cigarettaszünetben a Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarországot vélték felismerni a dúdolásából ahogyan egymaga áldogált a falnál. Ezt lelkes komcsiként jelentették is az illetékeseknek, ezért egy ügyeletben lévő spiclit a nyakára küldtek. Ittas állapotban meg is osztotta nagyapámmal ezt. Feladata: ha esetleg az öreg lerészegedik(amit sosem tett!1 feles után mindig megállt!) elkezd-e énekelni revíziós, Horthysta dalokat... Mert ha igen, akkor letartóztatási parancsot kellett volna teljesítenie a spiclinek. Szóval ezek a 60-as évek... a fenti említett videó pedig 3napos. Nem is írok erről többet, mindenki rakja össze. Örülök, hogy felhívta Ákosra a figyelmet, mert azóta ismét felfedeztem fiatalságomat, és minden nap esténként meghallgatok néhány számot tőle-mert érdemes. Ennek a videónak meg se füle-se farka. Nekem csak a nagyapám története jutott róla eszembe. És ettől bizony elszomorodtam.

Más. Néhány bejegyzéssel ezelőtt írtam egy magát celebnek tituláló, deviáns, elmebeteg, magamutogató, perverz, pedofil hajlamokat mutató egyénről aki nálánál jóval fiatalabb kiskorú, fejlődésben lévő gyermekeknek rendez mindenféle partykat. Most Steiner Kristófnak címez egy születésnapi zsúrt. Ezzel kapcsolatban 2 megjegyzésem lenne, az egyik: ha ez a maugli komolyan gondolta, hogy meghívja Kristófot, gondolom a nagyobb "felhajtás" kedvéért tette, amit nagy valószínűséggel meg is fog kapni, hiszen Kristófot bármerre megy, média figyelem övezi. Ebbe szeretne belekóstolni a "szervező". Ezt meg is fogja kapni, hiszen eddig csupán egy szubkultúra része volt ez az egész színjátékosdi amit művel a neten, egy szűk csoport(gyerekek) figyelmét kötötte csak le. Érdemes megnézni milyen gyerekekről is van itt szó. Ezzel viszont nagyobb nyílvánosság elé léphet, ezáltal fény derülhet arra is nagy tömegek számára, hogy mit is csinál valójában ez, milyen dolgok is történnek valójában ezeken a partykon, és ez ha tetszik neki ha nem, ezt a társadalom 99%-a elítéli. Ezen okból kifolyólag véleményem szerint ez nem tenne jót sem Kristófnak, sem neki. De főleg a Kristófnak nem, bár valószínűleg ő azért már sokat kapott a nyakába az évek alatt, kibírná, de mégis. Gondoljon csak bele mit hozhat magával ez az egész. Nem hiszem, hogy ez hiányozna neki. Persze ő tudja mit csinál. Én nem tartom Kristófot gyűlölni valónak. Kristóf megtalálta a párját, média személyiség(mauglival ellentétben) tényleg híresség, tett is érte, buzi is, vállalja is, le is szarja ki mit gondol erről, akinek meg nem tetszik, nem nézi. Ennyi. De ez nem biztos, hogy jót tesz majd neki. Majd eldönti mit csinál.

Más: ha valaki tényleg egy hatalmasat akar röhögni, keresse meg a neten az emdéef jelöltjeinek bemutatkozását. Ezek most a jelöltek valóban, vagy egy bezárt ideggondozó betegei egy önismereti terápián?! Amennyi hülyét kitermelt ez a társadalom az elmúlt években ez a nagy rakás idióta legalább 3%-ot jelent majd áprilisban. Remélem nem többet, mert az megint csak minket minősít majd.

Apropó: mikor pereljük be a nemzetközi bíróságon Franciaországot emberiség és népellenes bűntettben okozott segítségnyújtásért, kivitelezéséért, felbujtóként 90 évre visszamenőleg? Mondjuk teszem fel Chicago-ban...  De addig is szerintem menjünk ki a Terror Házához és egy szál gyertyával emlékezzünk meg a kommunista diktatúra áldozatairól. Én is ezt teszem majd. Esetleg a Petőfi híd budai hídfőjéhez is kinézhetünk 6után. Kinek hova húz a szíve.

Variációk miniszterelnökre

 2010.02.19. 13:20

Mostanában sosem kapcsolok el Viktorról a tévében. Sokszor eszembe jut, milyen jó volt őt látni a miniszterelnöki székben 4 évig. Ő egy valódi miniszterelnök figura, egy olyan személy akire büszkén tekinthetünk mint országunk első emberére. Miért is örülnék ha ő lenne újra a miniszterelnök?

Mert rettegnek tőle a minket körbeölelő, saját országunkban található ideiglenes fantom-államok vezetői. Mert higgadt. Mert egy valódi úriember. Mert karizmatikus. Mert egy igazi polgári képet sugároz. Rendet tudna tenni.

Vona Gábor és a többi Jobbikos nyilatkozatai is elég sokatmondóak. A Szent Korona Tannal kéne szerintem sokat foglalkozniuk és nagy hangsúlyt fektetni arra, hogy a rájuk aggatott ostoba fasiszta jelzőt úgy közvetítség a választópolgárok felé, mint egy hamis képet. De aki már beszélgetett, vagy hallott érdemben megnyilvánulni Jobbikos politikust, és van a fejében valami, az tudja, hogy ez nem igaz. Ettől függetlenül sok munka vár még rájuk. Miért is örülnék ha Vona Gágor lenne a miniszterelnök?

Mert akkor aztán teljesen összeszarná magát a sok országrabló körülöttünk. Mert valódi válaszokat képes adni a kérdésekre politikus létére. Mert bár radikális párt vezetője, mégsem úszít senkit senki ellen. Megfontolt ember. Büszke magyarságképet sugároz. Azonnal gátat vetne a bűnöző kisebbségek többségi terrorizálásának.

Ahogy egyre közeledik a szavazás, sajnos egyre jobban marják egymást a nemzeti csoportok. Ennek egyáltalán nem látom értelmét. És ebből fakadóan értetlenül is állok minden ilyen eset előtt. Együtt, csak és kizárólag együtt tudunk tenni nemzetünkért. Szerintem már eljutottunk oda, hgy az emberek megunták az előző rendszert. Megunták már a folyamatos elmúlt 40 évre való mutogatást. Itt vannak az élő példák, (BKV) igenis van és volt is itt mindig is pénz. Kérdés: hova tették? Elölről kell kezdeni mindent a választás után, ismét fel kell építeni a bitonságot nyújtó, büszkeségre okot adó Magyar Államot. És igenis az állam adott esetben jó tulajdonos, hiába mondanak üzletemberek mást. Az őt megillető értékeket igenis vissza kell neki adni. Hiszen értünk van. Ez eléggé komcsisnak hangzik, de nem erről van itt szó. Nem a kulák listákra, padláslesöprésekre, ingatlan elkobzásokra, államosításokra gondolok. Abból elég volt. És ha még egyszer megpróbálná ezt bárki is, akkor keményen fel kell majd lépni mindannyiunknak. Egy gazdag államra gondolok, ami segít az elesetteken, támogtja a mindenkori Magyar Géniuszt, és hagyományápoló-oktató. Mert ez is egy igen nagy probléma. A hagyományaink, jelképeink nem ismeretéből fakadó gyűlölet. Megismertetni újra a szépségét nemzeti kultúránknak a magyar emberekkel. Turul madarat mindenhova. Lobogókat a város minden részére. Természeti kincseinket felfedezni, és megismertetni a világgal. A fürdők városa lehetne Budapest, a föld szívcsakrája Pilisben(világméretű országimázst lehetne erre építeni), Csíksomlyói búcsú... és ezek csak a jéghegy csúcsai. Én azt mondom, építsük fel azt az országot amire együtt lehetünk majd büszkék. Én erre fogok szavazni. Arra a Magyarországra amely valóban Magyar Ország. Ámen.

 kiegészítés: szó érte a ház elejét amiért csupán 2 miniszterelnökjelöltet jelöltem meg. Nos, ha rajtuk kívül jelen pillanatban még választani kell, akkor legyen az LMP plakátjáról a kis vörös hajú srác. Mert akkor már minden mindegy tényleg....és ő legalább jól néz ki. Ennyi... Vagy legyen a Taylor Lautner. Ha banánköztársaságot akarunk, akkor bárki. De itt dönteni kell. És nem elég ha valaki jókor volt jó helyen. Mert ennyi erővel azért is választhatunk mert szép kockás a hasa vagy szép a szeme a jelöltnek.

Hogyan jutottunk idáig? Azzal kezdődött, hogy a magántulajdon rossz. Elvették(elvetették) az emberektől a vagyonukat mert az kellett az államnak. Ez megszüntette a középosztályt. Aztán folytatódott azzal, hogy ismét mindenki rendelkezhetett magántulajdonnal, de valami furcsa "véletlen" folytán az ismét létrejött középosztály igen jelentős részét kezdték el képezni azok akik akár tevőlegesen is, de részt vettek az általuk évekig gyűlölt társadalmi réteg elleni harcokban. Most hirtelen abban a rétegben találták magukat akik ellen harcolniuk kellett. Aztán azt kezdték el mondani, hogy az állam rossz tulajdonos. Ez oda vezetett, hogy egy 5 órás dokumentumfilm sem képes teljesen lefedni az ország kirablását(Háború a nemzet ellen DVD)-ezt hívták privatizációnak. Aztán kezdődött a segélyezési rendszerrel, amelyre egy egész társadalmi kisebbség építette fel leendő jövőjét. Ma már ott tartunk, hogy semmire nincs pénz-csak segélyre(de már arra se mindenhol lassan...). De azért ha körülnézünk találkozhatunk a nemzeti vagyonukkal... ott van pl. a 4-es metró... amely ugyan még mindig nincs kész, de hazánk több éves költségvetését is benyelhette már. Vagy ezek a remek állások a bkv-nál, ahol az alkalmazottak saját magukat veszik fel, küldik el, nyugdíjazzák, majd ismét állományba helyezik-a sorrend tetszőlegesen alakítható.

Hogy mi a megoldás? Egy teljes újrakezdés. Minden oldalról. Az államra igenis szükség van, igenis szükség van arra, hogy létrejöjjenenk azok a dolgok amikre az államnak igenis teljes jogú beleszólása van. Mi még a megoldás? A Szent Koronában rejlő igazság és törvény. Az is megoldás. Lehet, hogy az MEGOLDÁS.

Milyen Magyarországot képzelek el? Véleményem szerint a legjobb összetételű kormány a következő személyekből állna: Orbán Viktor - Miniszterelnök, Vona Gábor - Miniszterelnök(helyettes?), Szegedi Csanád - Miniszterelnök-helyettes, Morvai Krisztina - Államfőasszony. Orbán Viktor egy igenis zseniális politikus, véleményem szerint Horthy óta ilyen remek képességű politikusunk nem igen volt. Vona Gábor egy szintén remek személyiségű politikai arc, friss, fiatal, lendületes és tudja mit akar. Ő lehetne ebben a kormányban az a személy aki Viktor nagy segítségére lehetne főbb döntésekben. Szegedi Csanád - a Jobbik legjobb fellépésű embere, olyan mondatokat mint amilyeneket tőle hallunk, ezekre vártunk ebben az országban igen sokan. Ha a Jobbik komolyan gondolja a kampányát, akkor majdnem minden létező helyre jól teszi ha beleilleszti a Csanádot. Kitűnő karakter! Morvai Krisztina? Mit is lehetne mondani az ország leggyönyörűbb politikusnőjéről? Természetesen a köztársasági elnöki székben olyan pompásan mutatna, hogy minden európai állam irigykedve nézne minket-én szívesen adnék neki esélyt. A gazdasági részét az országnak Varga Mihályra bíznám. Jó meglátású, jó érzékű pénzügyi szakember, a volt Viktor kormány kimagasló embere. Csakúgy mint az egészségügyben Mikola István - ez az ő posztja lenne továbbra is. Dr. Terminátorként újraszervezhetné és "élhetőbbé" tudná tenni az egészségügyet. A média világát Novák Elődre bíznám. Hogy miért? Mert véleményem szerint ért hozzá. Úgy látszik ebből egy kivitelezhetetlen összetételű parlament állt össze... Ezek az emberek mind értékes emberek és ha nem is ilyen lesz a kormánypárt összetétele, akkor is jó volt eljátszani a gondolattal milyen Magyarországon is szeretnék élni.

Milyenen is? A következő kormány vizsgálja felül az összes privatizációs szerződést amit az elmúlt 20 évben kötöttek. Kárpótlást a kisemmizett embereknek. Adóztassa meg a multikat de keményen! Olyan keményen, hogy azok gondolkozzanak rajta el, hogy továbbra is a hazai vállalkozói réteg kinyírásán akarnak fáradozni vagy esetleg odébbállnak. Nem lesz kár értük. Aki emiatt keseregne esetlegesen, jól megdöbbenne rövid idő elteltével-nahát mégis lehet munkám? Igen, mert a vállalkozói réteget-rajta keresztül pedig a valódi középosztályt- igenis meg kell erősíteni! Egy olyan Budapesten szeretnék élni ahol a polgármesternek végre új neve lenne. Már ott tartok, hogy akár a Rózsa Sándor is jó lenne, BÁRKI!!!! Ebből már tényleg elég volt. Adjanak végre az embereknek biztonságot és nyugalmat, illetve adjanak nekik pénzt. Ezzel lehetne megteremteni a normális légkört. Az úgy nem megy, hogy egyfolytában csak elvesznek...ebből is elég volt! A médiumok kisebbségi uszítását is felül kell vizsgálni. És azokat a szervezeteket is akik ebben tevőlegesen részt vettek(vesznek) kolompár féle bűnszervezet. Ha nem érzi magát fenyegetve a többség, akkor ezek a kisebbségi-nemzetiségi problémák úgy eltűnnének mintha sosem lettek volna. Fel kell lépni a bűnözők ellen. Nincs kettős mérce. Nem lehet. Be kell fejezni a hazudozást és mellébeszélést.

Büszke vagyok magyarságomra. Büszke vagyok melegségemre. Büszke vagyok arra, hogy a Jóisten kegyelméből e csodás nemzet tagja lehetek. Szeretném ha a tiszta nemzeti öntudat feltámadhatna mindannyiunk lelkében és végre együtt-EGYÜTT- tehetnénk közösen hazánk ismételt feltámadásáért. Mindannyian akik itt élünk, magyarok, székelyek, más vallásúak, eltérő nemi identitásúak, minden magát magyarnak valló ember a Kárpát-medencében. Ilyen Magyarországot szeretnék.

 

lágerek, emok, alteregok

 2010.01.13. 15:01

Az egész december arról szólt, hogy borosbocskor sírt mindenfele, hogy a lágernek annyi. Rengeteg autóra került ki a piros-kék szalag. Sokat gondolkoztam azon, hogy vajon ezek az emberek akik kitették ezeket a szalagokat kicsodák? Egyáltalán itt élnek ebben az országban? De egy sor kérdést is felvetett még ez az egész: bocskor például mit képzel magáról? Tényleg két gagyimédium megszűnése képes ebben a társadalomban ennyi embert mozgatni, de 2006-ban meg nem voltunk elegen? Esküszöm nem értem. Olyan ez mint a Robert Pattison őrület. Ki találja vonzónak ezt a fickót? És miért nem tűnt fel senkinek sem a BKV vezetésében elsinkófált több száz millió forint? Mi zajlik ebben az országban?

A napiszar weboldalon volt szerencsém még november környékén egy nagyon érdekes hozzászólói levelet olvasnom. Tudtam én, hogy a magyar meleg élet nem kizárólag emo-s hülyegyerekekből áll. Történt az a felháborító esemény, hogy egy önmagát netcelebnek (mi a frászt értenek ezalatt?!) tituláló súlyosan identitás zavaros egyén, bizonyos H.S. kitalálta, hogy esküvőt szervez. Meleg esküvőt. Mert már lehet. Valóban, ebben igaza van, tényleg lehet. De így? Hát nem sült le a bőr a képéről? Sok meleg a történelem folyamán volt, hogy az életét adta azért a mindenkit megillető jogért, hogy a mindenkori állam előtt a kapcsolata legális legyen. Mert sokan nem hiszik, de a melegség nem korlátozódik a buzibárok sötétszobáira. Sajnos az a jelenség is jelen van, ezt el kell ismerni, de nem csupán ennyi a meleg élet. De ekkor jön ez a csimpánz, és fiatalkorú gyerekek előtt ribancok estéit rendezi meg egy "majdnem" buzibárban. Igazi elmebeteg, de ennél sajnos még csak sokkal rosszabb is, hiszen ennek az agyhulla netcelebnek a "rajongói" szinte kivétel nélkül fiatalkorúak-ő maga már elmúlt 20, talán 21 is. Én ha a szülők helyében lennék, és meglátnám hova akar menni a gyerekem, először is leültetném és megbeszélném vele, hogy tulajdonképpen mit is akar ő ott. Aztán a demokrácia nevében elmennék helyette én, és egy jó nagy pofont lekevernék a szervezőnek. Tényleg: Magyarországon ez hogyan működhet? Ki engedi ezt meg és miért? Ez az egész emo-zás különben is szerintem csak az identitászavaros gyermekek védőburka, aki már valamennyire tudja, hogy meleg(ilyen-olyan okból, mert ma már a született melegeket szinte lasszóval kell fogni annyira elharapódzott a média-buzulás)de még nem meri felvállalni a környezetében-vagy sajnos a másik véglet- azért nyalom a barátom arcát mert ez trendi. Ma úgy tűnik trendi buzinak lenni. Ezt a népességszabályozást miért nem kínában vetették be? Oroszországban ha jól tudom betiltották ezt az egész emo-hülyeséget. Itt a nagy szabadság nevében szabadon betegíti magát a fiatalság, sőt már az alkonyat felhajtásban megjelentek a "gótok" is. Szerencsétlen fiatalok... nem irigylem őket.

Ibolyáék az Alteregóban mulattak... ez aztán a hír... bármennyire is furcsa, nem fogok írni erről sem. Megvárom még mit akarnak. Az biztos, hogy Viktorunk mostanában ismét nagyon jól beszél, megint zene az ember fülének amit mond. Öröm hallgatni. De ugyanígy van az ember Vona Gáborral is. Ádáz meccs lesz a választás az egyszer biztos. Én csak egy dolgot akarok - Magyarország végre boldog legyen.

3 éves alvásból...

 2009.10.22. 14:46

Meghalt Stephen. Nagyon sajnálom őt. Azon túl, hogy ő volt az elsők között aki felvállalta magát a könnyűzenei életben, ez akkoriban még nem számított divatosnak mint manapság. De ő megtette ezt a lépést. Habár én inkább Westlife-ot hallgattam szívesebben mint a Boyzone-t, a legelejétől fogva ő volt nekem a legszimpatikusabb mind közül. Tényleg nagy űr marad majd utána...

Nem mehetek el szó nélkül a kereskedelmi médiák újabb hathatós agymosásai mellett sem. Ez a főzőcskézés már személy szerint úgy unalmas nekem ahogy van. Szerintem ezzel a készítők is így lehettek, mert legfrissebben börtönviselt embereket "főztetnek" egymásra. Cinit mindig szerettem. De ehhez a műsorhoz hogyan adhatta a nevét.... Stadler ahogyan Tasnádinak szinte könyörög, hogy ő is olyan vallású lehessen mint Tasnádi úr... szerintem ennél mélyebbre nem lehet menni. Már a "megakirályviktorsztár" műsornál látható volt mennyire is manipulálják a nézőket, egy egész műsort képesek összehazudni egyetlen (legtehetségtelenebb) ember kedvéért, de ez a "kaptár-főzőcske" mindent vitt(mélyebbre). És még mindig nem értem a Cinit. Erről ennyit.

Régebben a kedvenc műsoraim között volt egy időben a parlamenti közvetítés. Ennek már 18 éve:))) Viszont amit most láttam, lenyűgözött.  Egy fantasztikus ember, egy fantasztikus beszéd. Alig várom, hogy ismét nézni lehessen majd a mélyen tisztelt ház újabb üléseit, de ennek még sok hete van hátra. Krisztina is tetszett nekem, de az utána jövő Csanád igazi hidegrázó-borzongató élményben részesített. Aki még nem látta, annak mindenképpen meg kell néznie. Igen, ezek azok a szavak amik hiányoznak a parlamentből évek óta.

Olvasni sok helyen, hogy kivételeznek a cigányokkal a hatalom emberei, a törvényhozás, stb. Ezzel kapcsolatban egy érdekes gondolat forgott a fejemben. Ha engem megtámadnak a cigányok, és kijön a rendőrség, vajon kit visznek majd el? Ha a cigány azt állítja, hogy cigányoztam, én pedig azt állítom, hogy ő buzizott? Ebben az esetben mi történne? Mégis én lennék a hibás, vagy egyszerűen otthagyna minket a rendőr? Beteg ez a világ.És majdnem elfelejtettem havashenriket, akinek látni a kis videós-szösszenetét a neten. Mint egy igazi óvodás: nekemvanilynenem...bibibí...  Ja, és a Fidesztől kapta... Ez az ember egy nagy rakás nulla egymáson. Teheti díját a fenébe.

 Holnap lesz az 53-ik évfordulója forradalmunknak, és 3-ik évfordulója a másik forradalmunknak is. Nagy érdeklődéssel fordulok a holnapi események elé, hiszen akkora nagy a csönd, hogy már ez engedi sejtetni valami nagynak a jöttét...

Vona Gábor közszolgálati tévés megjelenése kapcsán szeretnék megfogalmazni egy pozitív hangvételű kritikát. A politika terén bevett dolog a marketing-managerek alkalmazása, illetve egyéb arculattervezőké. Ilyen szolgáltatásokat igazán nagy nevű politikusok is igénybevettek. Vona Gábor is megfontolhatná ennek alkalmazását a médiumokban túlnyomórészt megjelenő Jobbikos politikusoknál. Érdemes lenne. Krisztina egyedüliként nem igényli ezt, hiszen Ő önmagában is egy elbűvölő nőszemély. De a többiek sokat kamatoztathatnának egy ilyen tanácsadóval  politikai karrierjükben.

Mindenkinek kívánok méltóságteljes megemlékezést és főhajtást nemzeti mártírjaink előtt. Isten mellettünk van.

Mostanában élvezet hallgatni Orbán Viktort. Az már régebben is feltűnt nekem, hogy ha érdemes hallgatni azt amiről beszél, akkor valami változás van a küszöbön. Jelen esetben nem érzékelem ezt...vagy nincs igazam? Viktorunk már tud valamit amit mi nem? Mindenesetre tényleg nagyon jól beszélt az elmúlt hetekben. Kár, hogy mindig ez volt. Sok-sok-sok jó duma, cselekvés meg az ablakban. Bárhogyan is lesz, én még mindig bízom valahol szívem legmélyén abban, hogy ismét láthatom azt az Orbán Viktort, aki 2002-ben őrületesen jó politikusként, roppant büszke módon adott hitet rengeteg embernek. Most úgy tűnik, hogy ez a hit és bizalom egyre inkább Vona Gábor felé kezd tendálni az emberek felől. Ez persze érthető, figyelembe véve az "ellenzék" ténykedését az elmúlt években. Vona Gábor tényleg egy remek ember, bár Horthy-féle nagyságokba nem emelném őt mint ahogyan tette azt 1-2 netes fórum, de semmiképpen nem tartanám megkerülhető figurának. Ő lesz az az ember aki még sok meglepetést okozhat itt sok embernek. Legfőképpen azoknak akik a legjobban utálják őt, hiszen paradox módon pontosan arról beszél, hogy azoknak a népcsoportoknak, társadalmi rétegeknek kínál alternatívát, akik pontosan abból a helyzetből fakadóan, hogy ott vannak ahol vannak a társadalmon belül, igen könnynen manipulálhatóak a média által, és utasítják el adott esetben a segítséget is. Hallottam ahogy lendvai bejelnti, hogy köszöni szépen, de neki nem kellenek rasszista szavazók... Ildikó,Ildikó... Szerintem vegyél be egy nyugtatót, aztán húzzál el végre egy panellakásba isaurát nézni, vedd már végre észre, hogy fertőzöd a hazai politikai életet. Kiöregedtél, vagy, hogy fiatalosabban fogalmazzam meg, kimentél a divatból 90-ben. És ha Michael Jacksont csinálsz is az arcodból, ez a tény akkor is tény marad. Lehet hajat tépni:)

Lezajlott a meleg felvonulás Magyarországon-külföldiekkel. Nem érdekes ez? Importálni kellett a szervezőknek a melegeket? Egy ismerősöm fogalmazta meg nagyon jól ezt a felvonulás-kérdést: Nem kell nekem ahhoz felvonulnom, hogy büszke legyek magamra. Felvonulás nélkül is büszkén nőt csinálok a palimból.   Jót nevettünk ezen. De igazat is adtam neki. De ugyanakkor azt is olvastam, hogy adóemeléssel oldaná meg valami félművelt idióta a meleg-kérdést. Ő több adót fizettetne a melegekkel és a melegség nem is magánügy. Hát erről mit gondolok? Azt, hogy engem sem érdekel, hogy ki milyen oldalról szereti ha a felesége nyalogatja a heréit... gusztustalan megfogalmazás volt, tudom. (felül vagyok, szédülök, ha alul vagyok nyom az asszony, oldalról meg nem látom a tévét:) De egyrészről: én a magam nevében beszélek, igenis fizetek adót, nem is keveset mint ahogy itt minden normális magyar ember. Kíváncsi lennék az ötlet kiagyalójánál mennyi befizetést tudna az adóhivatal kimutatni. De nem is ez a lényeg, hanem, a magánélet szentsége. Ameddig engem nem lát vonaglani nyílvános köztéren, utcán, bárhol emberek között, addig ne akarjon kutakodni a magánéletemben. Nem is tette meg, tudom, de szerinte ez nem magánügy, hanem közügy. Már miért lenne az? 300 felvonuló nem képviseli az öszes homoszexuálist.  Kinek mi köze van ehhez? Mi ez a beteges vonzalom az utálat mögött, hogy mindenképpen minnél több részt látni akarnak a  meleg életből? Ha valakit ez érdekel, menjen el melegbárokba és nézelődjön, vagy szörfölgessen a trilliónyi pornósite között a homi-szekcióban. Nem lehet eleget ismételni, nem a melegekkel, hanem a médiával van a probléma. A kettő nem egy. Ezt értsék meg.

Nem mellesleg, az álmom valóra vált! Valaki rajtam kívül színtén királyságban szeretne élni, de ő az álmodozásnál tovább ment. Kikiáltotta magát királynak. Ő az I. Levente király :))) apám... ha valaki nem itt él, hanem kívülről kukkant be ide a Kárpát-medencébe, egyértelműen megállapíthatja sajnos igen hamar: ez a hülyék paradicsoma, amellett, hogy ez a leggyönyörűbb ország a világon a csodás erdélyi havasokkal, szemet gyönyörködtető felvidéki tájaival, multikulturális kikötőnkkel Fiumében:) kurucon lehet találni róla érdekességeket(mármint önjelölt királyunkról). És ha végül is nem is Leventével, de a királyság ötletet nem szabad elvetni ám. Nagyon sok gondunkra megoldást kizárólagosan egy alkotmányozó nemzetgyűlés tudna megoldani. Ezt sosem szabad elfelejteni! Mindannyian egyek vagyunk a Szent Korona oltalma alatt.

Sólyom esete eléggé ékesen példázza a hazánk testéből kiszakított, mesterségesen létrehozott, sosem létezett államok hozzáállását a mindenkori Magyarországhoz. Semmi tiszteletünk nincsen. 56 nemzete ennyit tud ma felmutatni? Ezt képtelenség elhinni. Ha én lettem volna Sólyom helyében, én katonai lépést tettem volna. Jó, tudom, nincs honvédségünk...de erre egyszerűen nem lehet mit lépni. Mint az óvodában, rohanunk az óvónénihez Brüsszelbe? Megint van egy Nagy Testvérünk aki majd jól megmondja miről mit kell gondolnunk és mire miként kell reagálnunk. Moszkva szindróma. Szégyen. Szégyen.

Megnéztem azt a dokumentumfilmet amelyből kiderült, hogy a melegség gyógyítható. Ezt elhitte bárki is? Vannak ilyen szervezetek a világban amelyek "megtért" melegeket heteroszexuálissá alakítanak. Ez egy hatalmas ostobaság. A homoszexualitást nem lehet gyógyítani. Az a tény, hogy valaki identitás-zavaros gyermekkorában, elsőnek kizárólag a saját neméből próbálkozik tapasztalatokat szerezni, aztán hirtelen rájön, hogy ő lényegében heteroszexuális, ilyen természetesen van. De ezeket az eseteket kinagyítva úgy tálalni, hogy gyógyítható "betegség" a homoszexualitás, véleményem szerint ostobaság. Nem gyógyítható. Kivétel nélkül mindegyik "gyógyult" meleg Istenre hivatkozott mind az új "életvitelénél", mind az állítólagos gyógyulásuknál. A mereven vallásos nevelés köszön itt vissza, valószínüsíthető gyermekkori fel nem dolgozott traumákkal együtt, egyszóval sokkal de sokkal összetettebb ez a kérdés mint ahogyan azt láttatni akarják. A hit Istenben nem kizárólagosan csak a vallásos nevelésű, keresztény, heteroszexuális emberekre vonatkozik. Isten mindenkit szeret aki jószándékú, tiszta lelkületű. Isten nem válogat. Egy nagyon fontos dolgot elfelelejtenek a nagy melegség-gyűlöletben: nem a melegekkel van itt a gond! A melegek elvannak a saját maguk világában, az égvilágon senkit nem zavarnak. A probléma a "másságot" magasztaló és követendő példának beállító médiumokkal van. De ehhez az egészhez semmi köze nincs annak 7%-nak az emberiségből aki születésétől fogva, genetikailag a saját neméhez vonzódik. Ha valaki egy kicsit is foglalkozott azzal a témával, hogy globálisan hogyan kell "kezelni" az emberiséget(Susan George Lugánói tanulmány könyve pl.), az megértheti ezt. Ez ellen kell fellépni. Nem a melegek ellen. Mert legalább 7% azoknak az aránya akik soha az életben nem tudnának heteroszexuálissá változtatni homoszexuális lényüket. Nem lesz angolna a békából. Remélem mindenki értette. A melegfelvonulás kapcsán én jelen pillanatban nem értek egyet ezzel az ötlettel. Mint már írtam korábban, a politika agyonfertőzte a társadalom szinte minden rétegét a polgáritól a munkásokon át, a cigányoktól a romákig, heteroszexuálisoktól a homo- illetve leszbikusokig. Először a politikát kell eltakarítani innen. Aztán lehet körülnézni milyen értéket is hagyott meg a pusztítása után. A cigányoknak a vezetőiket kellene eltakarítaniuk és máris megindulnának a romaság felé vezető úton. A melegeknek szintén a politikát kell eltakarítani a szivárvány zászló elől, mert már akkora, hogy maga a zászló nem is látszik. Az elmúlt években is ez volt a gond a felvonulásokkal, hisz az emberek többsége nem a szívárványt látta, hanem ami előtte volt... aki érti érti...

Ennek az országnak egy vadonatúj politikára van szüksége. Ez a mesterséges gyűlöletkeltés minden irányból csak kárt okoz. És sajnos ennek az egésznek az eredője a jelenlegi magyar törvényhozás épülete. Új politika. Új hozzáállás. Régi - új értékrend.

Néztem Farkas Flóriánt az Echo-n a hétvégén. Szerinte rettegnek a romák. Szerintem meg a magyarok rettegnek. Most akkor mivan?? Ez senkinek nem furcsa? Mindenki fél a másiktól. El lehet kezdeni közeledni egymás felé. Pl. kezdetnek a magyar emberek felé barátsággal közeledni, a magyarnak pedig segítenie az arra érdemes roma honfitársainkat. Nem anyagilag, az más történet. Emberileg. Emberiesség. Ez a lényeg. És ez a keresztény. De ami a legfontosabb: ez a magyar. Ez a Szent Istváni örökség egyik tartóeleme. Mert mi alkotjuk ezt a hazát, mi mindannyian. Isten áldjon minden magyar embert.

 

3 hét 3 halál

 2009.07.13. 14:10

Az elmúlt egy hónapban 3 haláleset történt. Az első és legfontosabb az a Magyar Gárda ülőtüntetésének szétverése és Vona Gábor bilincsbeverése. Amikor a kezére bilincs került, abban a pillantban halt meg a jelenkori demokrácia. Eddig sem létezett, de ezzel már tökéletesen nyílvánvalóvá vált. A kormány ezen döntésével azonnal 20%-al javította felfelé a Jobbik társadalmi támogatottságát, és ugyanilyen szélsebesen szüntette meg legalább ennyi emberben a hitet, hogy demokráciában él. Nem él abban egyikünk sem. Ezekkel a mondatokkal egyáltalán nem akarom az elmúlt évek erős diktatúrára emlékeztető lépéseit semmisnek venni, de egy európai parlamenti választáson 15%-ot elért párt vezetőjét bilincsbeverve rabomobilba tuszkolni amiért leült a fűre... ez már nagyon az 50-es évek. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy aki szerint eddig kádár milyen boldog volt ha a mélyről feltekintve látja ami itt folyik, most már rákosi dörzsölheti a tenyerét. Saját magam szégyellem amiért mindez megtörténhet hazámban és tehetetlenül kellett ezt néznem. A végletekig elszomorító pillanatképek voltak.

Második haláleset az eszdéeszé... Értük nem igazán lehet könnyet ejteni. Az a társadalmi réteg akire mindig alapoztak(persze kizárólag csak szavakban, tettekben szinte soha!), most jól pofánvágta őket. Mégis mit gondoltak? Ha beleadják a cigányok szájába, hogy Árpádsávos furgonok grasszálnak mindenhol ahol öngyújtogatások történnek, akkor az ott összesereglett tömeg majd hanyatt-homlok rohan majd x-elni rájuk? Ugyan már... Amennyire képtelen ez a hatalmas tömeg dolgozni, beilleszkedni a társadalomba, majd pont szavazni lesz hajlandó? Ki vette ezt egyáltalán komolyan? Csak ismételni tudom önmagam: egy valódi NEMZETI LIBERÁLIS PÁRT kellene. Valódi NEMZETI, valódi LIBERÁLIS.

A harmadik haláleset, az minden idők egyik legnagyobb előadó művésze, gyermekkorom meghatározó alakja, egy nagy bálványom: Michael Jackson. Még most is elég nehéz elhinnem, hogy meghalt. Ha egy híresség elhalálozik és vele lesz tele a média, akkor szoktam igazán elgondolkozni a halál értelmén. Mert ilyenkor találkozik az ember azzal a dologgal amely mindenkit érint aki valaha megszületett. Ez pedig a halál. Napokig néztem a tévében a klippjeit, újraéltem sok élményemet melyek hozzájuk kötődtek. Jacksonra lehet sok rosszat mondani, de annyi erénye volt, amelyet felsorolni is lehetetlen. A múlt hét híre pedig vele kapcsolatban a pedofil vád alapját képező gyerek őszinte kirohanása... ilyen mocskos az emberiség. Én már annak idején tudtam, hogy ez az egész nem igaz. Jacksonnak sajnos tényleg nem volt gyermekkora, megragadt azon a gyermeki szinten aki akkor volt mikor indult a Jackson 5. De ebből nem következett egyenesen, hogy pedofil volt. És rajta kívül a világbékéért igen kevés ember áldozott annyit magából mint ő. Halálával számomra maga a popzene halt meg. Itt most sok meleg megjegyezné, hogy "és Madonna?". Madonna onnantól fogva, hogy a rajongóinak kikötötte, hogy vegyenek fel egy bizonyos vallást, mert ha nem teszik akkor ő nem ismeri el őket rajongóinak, szóval ezzel a lépéssel úgy gondolom kiírta magát a könnyűzenei palettáról. Egy előadóművész ilyet ugyanis nem tehet. Szerintem. Közte és Jackson között is ez volt a különbség például. Jackson nem kötötte feltételekhez az iránta érzett rajongást. Nyugodjon békében.

 

Választások után

 2009.06.24. 15:20

Elgondolkoztató ez az egész cigánykérdés. Ugyanakkor hallani mindenki reakcióját a választások után. Mindenki rémüldözik a Jobbik sikere láttán, Flash(Gordon) egyenesen Izraelig repül ahol megígéri, hogy kordában tartják majd a szélsőségeseket. Ez nagyon helyesen is van így. Ezek szerint akkor végre odahatnak a cigánybűnözés visszaszorítására? Mert napjaink Magyarországán egyedül ez a téma jelenti a szélsőségest-nézeteim szerint. Ha azt akarják, hogy ne erősödjön a Jobbik, akkor végre tényleg csinálni kéne valamit ebben az ügyben. Azt ugyanis már majdnem mindenki látja, hogy emögött a választási eredmény mögött igen nagy hatásban van jelen a cigánybűnözés léte-kormányzati tagadása. Többek között az eszdéesz is ebben rokkant meg. A Fidesznek meg azon kéne elgondolkoznia, hogy nagyon sok szavazója azért tette máshova az X-et, mert ebben a kérdésben megoldásokat kizárólag a Jobbik mutatott fel. Ennek a kérdéskörnek a tagadása a választópolgár teljes hülyének nézése. Valamit most már mindenképpen csinálniuk kell mert ez így nem mehet tovább. A csendőrség bevezetése egy zseniális ötlet, ugyanúgy ahogyan a multik megadóztatása is. De ezek olyan dolgok amelyeket a Fidesznek kellett volna bedobnia a köztudatba. Nem tette. Helyette inkább szélsőségeseznek ők is, illetve a kormánypárt felé húznak a bűnöző kisebbségi rétegekkel kapcsolatban. Ezt a taktikáját Viktornak át kell gondolia, mert ha megmarad ennél, egyre több szavazót ad majd át a Jobbiknak. A Fidesz szavazói ugyanis nem mind pártkatonák...

 

És Morvai Krisztinával kapcsolatban a kommentezőnek üzenem, hogy nézegesse a hatter.hu honlapot.  Ott megtalálja azt amit keres. A melegségem bizonyítását meg megtartottam a páromnak. Ő elhitte, és mindent meg is tettem ennek érdekében:)

Krisztina esete a melegekkel

 2009.06.05. 12:40

Köszönetet kell mondanom a demokrata hetilapnak, ugyanis az ő "leleplező" cikke nélkül sosem tudtam volna meg, hogy Morvai Krisztina milyen részt vállalt a magyarországi melegek jogegyenlőségéért. Ezzel a lépésével bencsik elérte azt, hogy a bizonytalan magyar meleg szavazók már nincsenek alternatíva nélkül. Teljesen mindegy Morvai Krisztina tevékenysége szempontjából, hogy milyen ügy mellé áll. A lényeg, hogy jogvédő. Ott teszi a dolgát ahol emberi jogok sérülnek. A melegek esetében ezek a jogok bizony sokszor sérültek, még most sem teljesek egészében. Ő pedig kötelességének érezte ezt annak idején, hogy fellépjen ez ellen ugyanúgy, ahogyan tette azt évekkel később a Civil Jogász Bizottság tagjaként a rendőrterror áldazatainak védelmében. Köszönjük Krisztina!

Morvainak abban is igaza van, hogy szinte az összes párt kampánya a Jobbik lejáratására épül. Érdekes ez. Szinte senkinek semmilyen programját nem is közlik, egyedül azt: ránk szavazz ne a szélsőségesekre.  Ki jelenleg a szélsőséges?  Jó lenne ezt végre tisztába tenni. Véleményem szerint az a szélsőséges aki szándékosan provál különféle csoportokat a társadalmon belül, esetleg magát az egész társadalmat. Szélsőségesek tehát vannak. Állítólag én is az vagyok, bár én nem érzem magam annak. Szerintem a hazaszeretet, a hagyományok tisztelete nem szélsőségesség. Egyesek szerint az. A Fidesznek sem szabadna támadnia a Jobbikot. A Jobbik egyáltalán nem az aminek beállítják  a médiában, nem kéne a Fidesznek bedőlnie ennek. Ha meg attól félnek, hogy a Jobbik miatt nem lesz meg a 2/3-os többségük, akkor ezen is el lehet gondolkozni... akkor a Fidesz szerint hány százalékos párt a Jobbik? 20? Minden megszólalását megnéztem Viktorunknak. Ezért szeretem a kampányidőszakokat, mert Viktorunk remekül tud beszélni ha akar. Más kérdés, hogy a választások után mi történik(soha semmi sem...), de addig is legalább ad az embereknek reményt. Az elmúlt években ugyan nekem csupán altatóknak tűntek ezek,de most ismét bekeményített. Viktorra sok mindent lehet mondani, de egy dolgot el kell ismerni: zseniális politikus. Miatta még a tótok is berezeltek:) na, az is egy óriási szemfényvesztés! Istenem micsoda álmok... védeni kell a Felvidék déli határvidékét slota szerint... de szép is lenne... nagyapám dúdolgatott még amikor élt egy dalt melynek szavai  csengenek a fülembe ilyenkor: fogunk mi még szántani, hat ökröt hajtani, Kolozsvár, Felvidék, meg fogunk tartani. Ő felvidéki volt. Magyar Állampolgárként született Magyarországon, Felvidéken. Abban az időben ha slota élt volna, ő is magyar állampolgár lett volna.

Már csak 2 nap és eldöntjük ki nyaraljon éveket Brüsszelben. Mindenki döntse el maga, kit akar nyaraltatni. Azért fogalmazok így, mert én nem igazán értek egyet az európai únióval. Nem is szavaztam meg annak idején. Először az úgynevezett művelt nyugatnak bocsánatot és jóvatételt kéne kérnie és fizetnie Magyarországnak, aztán pedig újrakezdeni a tárgyalásokat a csatlakozásunkról. Addig számomra egy ugyanolyan tákolmány mint a szovjetunió volt. De mivel szavazni kell, ezért szavazni is fogok. Mégpedig arra, akire én akarok. Jó játékot vasárnap midnenkinek!

(meleg) (magán) (szféra)

 2009.05.22. 17:52

Van valami nagyon érdekes abban, ahogyan próbálják mesterségesen fenntartani ezt az árkot amelyet úgy hívnak: jobboldal,baloldal. Véleményem szerint ilyen nincs. Hazánkban ha valaki azt mondja magáról, hogy baloldali, az a jelen álláspont szerint Fidesz-szavazó. Ha valaki azt mondja magáról, hogy jobboldali, ő pedig egyedül csak egy olyan pártra szavazhat amelyet a közvéleményben szélsőségesnek aposztrofálnak. Ott van a legnagyobb probléma ha valaki baloldalinak mondja magát és emeszpére ikszel. Sajnos az a sokat hangoztatott 40 év "áldásos" hatása ez az egész, amikor a társadalmat minden normális informálódástól megfosztották, és ostoba sosem létezett hamis eszmékkel töltötték tele a fejeket az egyetemekben, iskolákban. Utoljára Magyarországon baloldali párt a Szociáldemokrata párt volt. Nos, ezt a pártot az a szervezet szüntette meg, iktatta ki a közéletből, aki utána külföldi irányítású bábkormánnyal levezényelt diktatúrát honosított meg. 89-ben ebből a szervezetből szerveződött ki az a réteg, amely ma baloldali pártoknak próbálja magát eladni. Én egyedül azt nem értem, hogy ezek a társadalmi feszültségek amik ma jellemzik a közéletet, miért nem fordultak elő Viktorunk regnálása alatt? Miért nem kellett 4X annyi rendőrrel védeni a meleg felvonulást mint napjainkban? Miért lehetett úgy kimenni megemlékezni, hogy nem motoztak, nem lőtték a szemünket, és nem botoztak meg? Miért van az, hogy mesterségesen gerjesztett indulatokkal manipulálva, utánna egyedüli megoldásként magukat mutogatva hülyítenek mindenkit? És megint a kisebbségeket próbálják kijátszani a többségi társadalom ellen. Ennek semmi értelme nincs. Ez a Magyar Gárda még az égvilágon semmilyen kegyetlenséget nem követett el, mégis azonnal őket rángatják elő mindenre. A valódi bűnözők meg a rasszista-kártya lapjai mögé bújva röhögnek ki bennünket.

Olvastam, hogy fővárosunk polgármestere mesterséges dugókat akar létrehozni. Azonnal adok is neki néhány költségsporoló tippet, ez úgyis jól jön a válság idején: nem kellenek mesterséges dugók! Miért is nem? Mert rengeteg van belőlük jelen is a fővárosunkban, úgy hívják őket összefoglaló néven, hogy : 4-es metró projekt. Évek óta nem lehet tőlük közlekedni, mesterséges dugókat képeznek, és teljesen feleslegesek.

Néztem a 200.001 reklámfilmet. Honfitársaink közös történelemmel. Igen, ez így van, valóban van közös történelmünk. De ha számukra ez kimerül abban amit a filmben látni, ez nagyon sajnálatos. Ugyanis valóban van közös történelmünk, de ez nem ebben merül ki, amihez ennek az országnak akkori idegen érdekeket kiszolgáló kormányának volt köze. Nem a magyarokhoz. Írnék itt Horthyról, de már sokszor megtettem, akit érdekel nézze vissza. Nem ellenségek, hanem társak. Ez is így van, nekem is van egy szerelmem, párom, barátom, társam. Itt viszont Fankadeli új zenéjére szeretnék reagálni, miszerint a refrénjében erre a mondatra azt válaszolja: csak a gyermeket stírölik... Kedves Fankadeli: amennyiben úgy ítéled meg, hogy a homoszexualitás egyenértékű a pedofíliával, ebben az esetben nagyot csalódtam Benned. Ugyanis nem így van. A pedofília elítélendő dolog. A homoszexualitás viszont nem az. És a latexban való vonaglás is egy olyan dolog, hogy azt Te nem láthatod. Csak feltételezheteted. De ebben az esetben viszont se Neked, se másnak nincs ahhoz köze, hogy ki miben vonaglik otthon. Ez ugyanis magánszféra, ami csak azokra tartozik, akiket beavatnak ebbe a körbe(már ha érted mire gondolok). A másik magánéletén való csámcsogás a búlvárlapok sajátossága, és a búlvárlapok olvasó és célközönsége nem igazán egyezik meg a nemzeti konzervatív értékrendet magukénak valló emberekkel. Tehát se Neked se nekem nem szól a búlvármédia. Valószínű, hogy Te a felvonulásra gondoltál, a meleg parádéra, erről is leírtam már a véleményem, felesleges újra leírnom. Olvassa vissza ezt is az akit érdekel. Fontos leszögezni, hogy én itt nem támadási szándékkal fogalmaztam meg ezeket a gondolatokat.

 

Egy hiányosságomat kell pótolnom. Bejegyzett élettársi kapcsolatot létesíthetnek az azonos neműek is, egy a parlament által elfogadott törvény értelmében. Ezzel kapcsolatosan elolvastam néhány dolgot a neten. Találtam egy cikket ami elég rendesen felidegesített. Valamelyik radikális hírportálon volt fent, hogy a cikk író azt ecsetelgette,  mennyibe fog ez kerülni az adófizetők pénzéből, és akkor most itt álljunk is meg egy pillanatra. Micsoda arcátlanság ezt úgy tálalni, hogy "mennyibe fog ez kerülni az adófizetőknek"! Ha valaki számára nem lenne nyílvánvaló, akkor tessék elgondolkodni egy kicsit ezen: a melegek nagy része becsületesen dolgozó, ebből adódóan rendesen adót fizető állampolgár. A boldogsághoz mindenkinek alanyi joga van amennyiben ez nem sérti senki magánéletét. A melegek túlnyomó többsége olyan ember mint mindenki más. Lehet, hogy a kedves homofób, adóforintjaiért annyira aggódó honfitársunk egy melegtől vett például vonatjegyet, vagy fagylaltot a családi vakációja alatt, esetleg egy meleg hozza neki minden reggel a Magyar Nemzetet vagy a Magyar Jelent és még el is politizálgat vele. Melegek szinte minden részén megtalálhatóak a társadalomnak, hiszen az emberiség legalább 5%-a homoszexuális, ez azt jelenti, hogy minden 20-ik ember a saját neméhez vonzódik. És mivel a világ nem fekete-fehér, ezért ez a minden 20-ik ember különféle helyekre jut el életében és ott teszi a dolgát, becsületesen dolgozik tehát adót fizet. Itt ki merészeli venni a bátorságot és kérdőjelezi meg ezt a dolgot pusztán pénzügyi alapon? Amennyibe kerül ez az egész élettársi dolog az államnak az jelen pillanatban megközelítheti a 4-es metrónak kb 3 csavarját. Ki a fenét zavar ez? Miért fáj valakinek egy olyan dolog amivel soha az életében nem fog szembesülni? Senki nem kényszerít senkit sem arra, hogy Béla létére Ádámot akarja a párjának. Felesleges lenne itt és most bármit is írni egy olyan helyzetről amikor valaki Béla létére Ádámhoz menne be a kórházba ahova nem engedik be mert nem családtag. Persze Ádám apját beengedik aki pusztán azért ment oda el hogy belemondja a fia képébe, hogy mennyire örül, hogy így láthatja a fiát... Nem kezdek bele történetekbe. Én is adófizető állampolgár vagyok, becsületesen dolgozom és próbálok boldogulni. Nekem sem tetszik, hogy mennyi értelmetlen ostobaságra költi az állam a polgároktól beszedett pénzt. De pénzügyi alapon mérni egy ilyen dolgot az én nézetemből arcátlanság. Azoknak az embereknek akiknek fontos, hogy valódi élettársi kapcsolatban legyenek amely az állam előtt is elismert, nekik ez jár. Ebbe pedig a heteroszexuális társadalom is beletartozik. Ez a törvény nem kizárólag a homoszexuális emberek törvénye! A cikk írónak meg üzenem, hogy menjen a 4-es metró ellen tüntetni, ugyanis rossz ajtón dörömböl. Bármennyire is hihetetlen, Magyarországnak nem ellensége Béla aki Ádámot szeret szerelemből, még akkor sem ha ez a többségi társadalomnak elfogadhatatlan abból a szemszögből, hogy pusztán nem ismeri mi ez az egész férfi szeret férfit dolog. A melegség, a meleg élet nem egyenlő a Gay Pride-al, nincs minden nap kamion az Andrássy úton. Nem ezzel kell foglalkozni. Való igaz, hogy sajnos a melegek ügyét eddig egyetlen politikai formáció tűzte zászlajára, de aki okos azt is látja, hogy ez miért és minek történt úgy ahogy történt. Nem ebből kell kiindulni.

Az elmúlt hónapokban ellepték a híradásokat a különféle rasszista megnyílvánulásoktól hangos híradások, ahol szegény üldözött romákat, cigányokat támadtak meg, lőttek le, sértettek meg alapvető emberi jogaikban...csakhogy aztán ezekről majdnem mind rendre kiderült, hogy hamis hírek, mikor meg már végleg kilógott a lóláb, akkor meg elkussoltak róla... Azt hiszem elérkezett a pillanat. Igen, végre itt van az a pillanat amire mindenki várt. Most amikor már az átlag magyar ember nem bír tovább toleráns lenni, mert ennél toleránsabb már nem lehet, mint hogy tátott szájjal nézi végi, hogy mit művelnek a cigányok és a rasszizmus vádja miatt már szólni sem mer, egyszóval elérkeztünk a magyar társadalom tolerancia szintjének plafonjához. Itt és most érkezett el az ideje annak, hogy a cigányok felismerjék azt, hogy hogyan is kell a társadalomba beilleszkedni, most van náluk a labda, hogy megmutassák, igenis képesek teljes rangú tagjai lenni annak a népességnek amely itt él ebben az országban és amely magát magyarnak mondja. Elérkezett az ideje annak, hogy változtassanak, figyeljenek egymásra, igenis tegyék rendbe maguk körül a dolgokat, kerítsék elő a bűnözőket, taszítsák ki maguk közül, viselkedjenek emberként, legalábbis mutassák meg, hogy képesek úgy viselkedni ahogyan az egy civilizált emberről elmondható. Velem senki nem hiteti el, hogy ha 8 cigány bent van egy épületben és kiabálnak, kötözködnek, akkor az a roma kultura. Egy frászt. Civilizálatlan, embertelen viselkedés, amire még az állatvilágban sincs példa. Nem takarózhatnak ezzel, hogy ez a kulturájuk része. Elég volt a porhintésből. Elérkezett az idő! Amennyiben valóban azt akarják amiről beszélnek, akkor igenis most már az ő térfelükön pattog a labda. A legjobban maguk a romák csodálkoznának el azon, hogy mennyire barátságosak lennének velük a magyarok. Ha mást nem, csak próbálják ki. Politikát ebbe belekeverni pedig nem szabad, látjuk, hogy ismét vásárolják őket.... az intelligens ember felismeri a kufárt. Szerintem senki nem akar polgárháborúsdit játszani itthon. Ehhez pedig lépniük kell felénk, nem késsel hanem mosollyal. Nem káromkodva hanem kedveskedve. Itt az idő, történelmi lehetőség előtt állnak.

érdi rémálom.net

 2009.04.30. 21:33

Olvastam egy cikket egy érdi eseményről amelyben szegény szerencsétlen roma honfitársainkat a csúnya rossz "sünök" szándékosan lelőtték, pedig ő csak a gyógyszertárba akart menni jogosítvány nélkül. Aztán megnéztem egy videót ahol egy cigányasszony ordítja, hogy félholtra verték bent a házban a szegény szerencsétlen terhes cigánylányt a galád "sünök". Aztán láttam még egy videót ahol kiderül, hogy lényegében kórházba akartak menni családostul mert beteg a gyerek... most akkor mi van itt? Miért nem súgott mohácsiviktóriácska ezeknek a szegény ártatlan Sztojkáéknak arról, hogy mit is kéne láncban hazudni a médiumok előtt? Gyógyszertárból jött a sztojka jogosítvány nélkül vagy kórházba tartott jogosítvány nélkül? Senki nem vert meg senkit sem, de sztojkáék már sírnak is mindenkinek...aztán mikor kiderül akkor meg kussolnak... igazán nem az irigység beszél belőlem, de nem bírom megállni: az én szüleim többszörös diplomás emberek, lényegében polgári foglalkozást űztek egész életükben, elméletileg a polgári középosztályhoz lehetne őket sorolni. Hogy miért is írom ezt le? Csupán azért mert egész életükben ketten együtt nem kerestek annyi pénzt, hogy egy olyan házban tudjanak lakni mint amit lehetett látni az érdi felvételeken. sztojkáéknak erre mi az ördögből tellett? Valahogy érdekes módon amikor az egyik rokonom 35 ezer forintos bírságot kapott az adóhivataltól, és nem fizette be (felelőtlenségből...), majnem 2 milliót hajtott be rajta az állam, pedig nem igazán éltek fejedelmi körülmények között, ám ezt az adóhivatal nem vette figyelembe. Ezt az érdi kis vityilót például sztojkáék az aranyhaltól kérték? Honnan került az oda? És például ezzel (amit már egyszer írtam is, hogy terepjáróval mennek segélyért) miért nem foglalkozik az adóhivatal?

Elmentünk megnézni az álom.net című újmagyar csodát. Még mielőtt bárki is azt várná tőlem, hogy lehúzom majd a filmet, az téved. Nem fogom. Ez egy nagyon aranyos kis jópofácska filmecske a nagyon aranyos jópofácska Kristóftól. Pont olyan a film mint amilyen ő: tipikus idegesítő buta sztereotípiákra épít. Az biztos, hogy egy szóval lehet jellemezni a filmet: nemzetidegen. De teljesen. De az ember ha nem ezt nézi, és mindentől elvonatkoztat, akkor elméletileg jól szórakozhat. A forgatókönyvírótól azért azt elvárhatná a homoszexuális néző, hogy legalább remekül kinéző srácokat szerepeltessen, nem is értem miért nem került elő a filmben egy darab sem... Egyébként a karakterek jól kidolgozottak kivéve Reviczki Gábort(szörnyű) és a főgonosz szuper sportember srácot, az ő teljesítménye kimagasló ha azt vesszük figyelembe, hogy minden idők leggyengébb színészi alakítását kell a magyar színészek között osztályozni. De összegezve, Kristófnak sikerült az amit eltervezett. Ugyan ez a film csak a stáblista szerint magyar, de egy igen érdekes színfoltja az utóbbi 20 év filmgyártásának. Már majdnem olyan jó volt mint a férfiakt:))) de sajnos Szabó Dávid nem szerepelt benne(pedig vele, telitalálat lett volna. Így minden meleg hoppon marad aki jó hapsikért ül majd be a filmre).

 

here comes Flash Gordon

 2009.04.09. 20:43

Kint voltam vasárnap. Aztán hazamentem. Ennek oka abban keresendő, hogy képes voltam(ezek szerint) elhinni azt a maszlagot, hogy ez egy civil rendezvény, pártsemlegesen... de mire észbekaptam, már egy óriási fidesz tüntetésen voltam. Ebből pedig nem kértem. Nem tudom ki hogy van vele, de én már véglegesen meguntam a fideszt meg azt az egész impotens magatartást ahogyan minden dolgot kezelni próbálnak. Csak a beszéd,beszéd,beszéd,beszéd... nagyanyám jutott az eszembe aki gyakran mondta különféle emberekre: sok beszédnek sok az alja... na erről szól a fidesz ma. Erre Kövér is rátett most egy lapáttal a Heti Válaszos interjújával. Természetesen örültek annak, hogy akadt néhány ember aki felvállalta a 2006-os őszi események(gyengébbek kedvéért a fidesz tüntetés rendőri vérbefojtását...) kivizsgálását. Hát hogy a viharba' ne örültek volna neki? Ezzel sem nekik kellett fogllakozniuk. Mindannyiunk Viktora felolvasta a beszédét, aztán szépen jól otthagyta az összes szavazóját egy jó kis könnygázazós, szemkilövős rendőr-attackra. Gratulálunk. Azóta is kussol erről a fidesz, ezt nem lehet elfelejteni nekik. Kövér radikalizmusa abban merül ki, hogy nem megy fodrászhoz. Annyira radikális amennyire én űrhajós.

Ami viszont a Kossuth téren történt vasárnap este, hát erre nincs szó. Szomorú. Most a fidesz tábor boldog, hogy Budaházy ügynök, a Gárda nem érti Budaházyt, Budaházy nem érti a Gárdát, a tömeg meg nem ért semmit...köztük én sem. Vasárnap óta nem értem ki mit akar ebben az országban...

A giga-fidesz rendezvényt megünneplte Pártunk és Kormányunk is, annyira boldog lett Lendvai sipánka a pártelnöki széktől, hogy egyből dalra fakadt a vezérkar, és a hangszórókból nem a bat out of hell szólt... és ekkor ránéztem a naptárra amin ez állt: 2009. lendvai viszont elmondta a legfontosabb mondatát amelyből kiderült, hogy a jó baloldali ember egy szakadék felé tartó szekéren ülő embereknek szíve szerint meleg tejet és kenyeret adna, ahelyett, hogy megpróbálná megállítani a szekeret. Hát ezt 7 éve tapasztaljuk, csak a kenyeret meg a langyos tejet segélynek, a szekéren ülőket meg hátrányos helyzetű kisebbségeknek hívják.  Ez a tatárszentgyörgyi eset nagyon érdekes. Az Árpádsávos terepjáró utasai gondosan mindent bezártak a lakásban mielőtt jól kigyújtották volna...ezt a szánalmasságot! Bizonyos körök gyorsan oda is repítették fénysebességgel mohácsi viktóriácskát aki rögtön belemondta az m1 kamerájába, hogy ő is menekültjogért fog folyamodni brüsszelben. Jól teszi! Folyamodjon hozzá és húzzon végre el innen a pi...ba! Mi a sz...nak kell hergelni  itt a közvéleményt ilyen mohácsiknak? A tatárszentgyörgyi ház biztosításáról már miért nem siet olyan heves gyorsasággal nyilatkozni, mint ahogyan azonnal minden cigány esetnél ott terem rasszistázni minket? Döntse el, hogy ő most akkor roma vagy magyar. Bár már ez is egy súlyos kérdéssé vált... aki látta az eszdéesz új kampánybemutatóját horn gáborral, érti mire gondolok. Melegek, cigányok, mindenfajta kisebbséggel próbálkozik újra a sosemvoltliberális szervezet. Én liberálisnak is mondanám magam nagyon sok tekintetben. De amennyiben a liberalizmust azt jelenti, hogy szembe kell köpnöm a múltamat, a hagyományait a nemzetemnek, és tisztelnem kell olyan dolgokat amik valótlanak és el kell fogadnom minden hazugságot csak azért mert ez a tolerancia, akkor én nem vagyok egy szermernyit sem liberális. De hála a Jóistennek ez nem igaz. Én ugyanis liberális vayok sok tekintetben. Az eszdéesz semmilyen tekintetben nem az. Mikor alakul már végre hazánkban egy valódi liberális párt?

Viszont ha tényleg minden igaz, akkor feri helyére megjön Gordonka, és akkor majd egy szép napon azon kapjuk magunkat, hogy egy óriási téren állunk, a tömeg előtt egy pódiumon áll fennt Ő, mi pedig lent skandáljuk: stand for everyone of us! stand for everyone of us! stand for everyone of us!

Mi a különbség Flash és Gordon között? Flash-el még talán összegyűrné az ember a lepedőjét... mindenesetre lehet, hogy nem kéne megvárni azt amíg gordon elhiszi magáról, hogy ő a king of the universe, nem tudom ki mit szól. Hogy az "ellenzék" mit, azt már tudjuk. Valaki "csomagol" valaki fodrászhoz megy... ultraszánalmas. Mindet elzavarni. Ennyi.

Bohócia porondmestere lécel(?)

 2009.03.23. 22:47

....miért érzem úgy, hogy Feri állítólagos lemondásával most nem igazán kéne örülni? Aki látta az eszdéesz reagálását még szombaton erre a hírre, és van hozzá szeme, az tudja...

Valami azt súgja, hogy Ferit is visszasírhatjuk még...

...és kérem a Jóistent, hogy ne legyen igazam...

Címkék: blog a magyar meg meleg cimke felesleges többi

2012 end of d(g)ays

 2009.03.20. 03:29

Eddig 2012-ről mindenkinek a Maja naptár szerinti világvége jutott az eszébe, na a meleg olimpia szervezői úgy döntöttek, hogy változtatnak ezen. Egyhangúlag elfogadták, hogy a 2012-es meleg olimpia kis hazánk fővárosában kerüljön megrendezésre. Olvasgattam hozzászólásokat a témához, ilyet is,olyat is. Egyetértek azzal, hogy minek van meleg olimpia, ez csak szítja a különbségeket, de ugyanakkor azzal is egyetértek, hogy van. Miért? Hát azon egyszerű okból fakadóan, hogy ha egy közösség úgy ítéli meg, hogy ilyen módon akarja tagjait foglalkoztatni, mozgásra bírni, miért ne tehetné meg? Miért ne rendezhetnének egy olyan sportrendezvény sorozatot amelyen kizárólag melegek vesznek részt? (Ami egyébként nem igaz, mert bárki jelentkezhet erre) Annyi sok értelmetlen dolog van a világon amit propagálnak az emberek, ez legalább nem tesz kárt senkiben és semmiben. Miért ne lehetne teret engedni neki? Akit zavar az legföljebb nem megy rá ki, nem nézi. Ennyire egyszerű.

De sajnos ez a kérdés nem csupán erről szól. Fel kell tenni a kérdést a tavalyi pesti Pride után: szükségünk van erre? Magyarországon a hazug hírek legyártása és a politikai tökékeletes fatökűség jellemzi a közéletet amit a kisebbségek teljesen felesleges egymásra ugrasztásával spékelnek meg. Én úgy látom, hogy a társadalom egy jó nagy része vevő erre. És hát azért valjuk be, nehéz is lenne úgy az szdsz-re szavazni, hogy igenis én úgy gondolom, hogy nem számít a bőrszín, de nem tudom hova tenni azt a tényt, hogy nincs már olyan családtagom akit az elmúlt 1 évben ne ért volna nyílt téren inzultus, atrocitás a cigányság részéről. Lassan annyira betegesen akarjuk elfogadni a cigányokat, hogy ha az utcán odalép hozzánkl egy roma férfi, hogy megkérdezze mennyi az idő, egyből átadjuk majd a pénztárcánkat? Vagy ha tüzet kér majd egyből átadjuk a karóránkat? Itt ebben a dologban csak egy tényezőt hagynak ki...magukat a cigányokat. Ezerszer hallottuk már, hogy mennyire kirekesztőek vagyunk, intoleránsak, gyűlölködők...mégsem véd meg minket a saját adónkból fenntartott rendőrségünk, ha a saját adónkból eltartott nemzetségi kisebbségeink megtámadnak minket. A cigányokkal ki fog foglalkozni? Ki fogja ezeknek megmondani, hogy a civilizáció nem ott kezdődik ahogyan ők viselkednek, hanem épp ellenkezőleg: ott ér véget? Hogy a munka becsületét pontosan ők tették tönkre, most meg sírnak, hogy nincs munka? Egy nagyon jó ismerősöm egyetemet végzett, többszörös diplomás ember, évekig tanult, ám most munka nélküli. Külföldön kapna munkát, de erre így reagál: és akkor mi lenne a budai várral? Azt érti alatta, hogy elkéne hagynia a szülőhazáját, és szeretett fővárosát, de nem teszi meg mert képtelen rá.(igen, még létezik ilyen ember...) Egy másik ismerősöm azt mondta rá, hogy elmebeteg. Én mindkettőt megértem. Borzalmas helyzetben van az ország. De térjünk vissza a cigányságra. Legyenek kedvesek eldönteni kedves roma-cigány honfitársaink, hogy lényegében akkor most ők mit akarnak? Büszke cigányok, vagy büszke magyarok? Akarnak-e a társadalomba beilleszkedni, más szóval a  magyar emberek közösségébe, avagy a saját roma hagyományaikat szeretnék ápolni és ők a társadalmon kívül, tehát a magyar emberek közösségén kívül kívánnak elhelyezkedni? Mert a kettő nem ugyanaz. Többször hallotuk, hogy a cigányságnak saját törvényei vannak. Lehetnek. De véletlenül amikor születik egy roma-cigány gyerek az országban, akkor nem magyar nyelvű születési okmányokat kap? De. Ezzel ő már egy magyar állampolgár lett, nem? De. A Magyar Köztársaság törvényei kötelező érvénnyel hatnak minden magyar állampolgárra, ugye? Ugye. Ők most lényegében államot akarnak az államban alkotni saját törvényeikkel? Ne hülyéskedjünk már... Ha akár egy cigány is komolyan gondolja ezt, annak felelősségünk teljes tudatában kijelenthetjük az alábbi sokak szerint rasszista, kirekesztő kijelentést: menj vissza Indiába. Mert azért álljunk meg egy szóra. Ezt így nem lehet, szerintem minden ép elméjű ember osztja ezt a gondolatot. Hiába próbálna a magyar ember toleráns lenni, azért egyikünk sem hülye. Miért mondta nekem a 9-ik kerületben egy üzletben egy cigány a kokárdám miatt, hogy "magyargeci"? Mikor néhány perccel előtte én vettem le a feleségének(asszonyának) a konzervet a polcról, mert nem érte el a gyereke miatt aki a karjában volt. Szó nélkül tettem, nem kért rá(nem is köszönte meg...). Mégis a férje(ura) percekkel később le "magyargecizett" a pénztárnál nem hangosan, de jól hallhatóan. Kérdem én: miért? Inteligens ember nem szítja a tüzet. Az uninteligens viszont igen, és vevő is rá.

A kérdés az, hogy mikor tudunk eljutni egy olyan szintre, hogy ha megkérdi tőlünk a roma ember az utcán, hogy mennyi  az idő akkor elmondjuk neki minden hátsó gondolat nélkül, vagy ha a március 15 apropóján kokárda van a szívünk felett, akkor a roma emberen is lehessen ugyanezt látni, hiszen felelősen gondolkodó magyar állampolgárként egyetért elődeinkkel akik e haza felemelkedésén munkálkodtak 1848-ban?

És fogunk eljutni oda, hogy egy esetleges meleg olimpia hírére az ember örömteli mosollyal fogadja a hírt, ne pedig így: Istenem...mi lesz itt. Mit akarnak, hogy legyen itt...

Egyetértek a meleg olimpiával. De szerintem az országnak most a legkisebb gondja is nagyobb ennél. És hiába toleráns a magyar nép, úgyis találnak majd 1-2 elmebeteget akin keresztül általánosíthatnak majd minket mint homofób kirekesztő csürhe népet európa szívében. Ebben ez a baj. Ez a meleg olimpia remek ötlet. De nem ide. És nem azért mert ez Magyarország. (Pontosan emiatt kellene itt megrendezésre kerülnie, aki nem érti, olvasson történelem könyveket). Hanem azért mert a jelen Magyarországán élünk. Abban az országban amelynek földje alatt forognak nemzeti nagyjaink saját sírjukban. És egészen biztos vagyok benne: ezt ami most itt van, ők sem értik.

Címkék: blog a magyar meg meleg roma cimke olimpia cigány konzervatív lenne lényegtelen többi

Március idusa. Az az idő amikor lehetne magyarkodni az utcán a prolinak is, de hát ő nem veszi fel a kokárdát mert akkor fideszes lesz. Március idusa 2009-ben az az idő amikor érdekes emberek érdekes dolgokat tehetnek, mondhatnak. Budaházy-Toroczkai duo ismét a helyén volt, de természetesen ismét kiiktatták őket. Morvai Krisztina története egyedüli volt ezen a napon. Érthetetlen mi történt vele. Érthetetlen miként nem vették őt észre, miként történhetett ez meg. Rendőrsorfal zárja körül a tömeget, azt a tömeget amit újságírók alkottak...szánalmas...közben érdemes megnézni videókat erről a napról, miként is reagál az a proletár aki még Kádár alatt is sörözhetett ezen a napon a Kossuth téren. Ezek a kordonok már nekik sem tetszenek annyira. Nem beszélve arról az emberről aki egyszer azt álmodta, hogy valaki lesz Budapesten, és ez sajnos sikerült is neki. Igen, demszkyről van szó. Arról a demszkyről akinek pártja most éppen az aktuális cigánybűnözés témát meglovagolva liberális köntösbe bújtatott ideológiát kínál a hazai cigányságnak. Március 15-én 1 perces néma csendet rendel el demszky a tatárszentgyörgyi gyilkosság áldozatainak emlékére és mindenkit felszólított arra, hogy szégyellje magát. Nálam itt telt be a pohár. Nekem miért kéne szégyellnem magam? Én találtam ki a megélhetési bűnözést és vezettem be a köztudatba államilag? Nem. Az demszky pártja volt. Én voltam az aki rászoktatta a segélyre a munka helyett a cigány családokat ezálltal arra sarkallva őket, hogy futószalagon gyártsanak utódokat, ezzel teljesen felborítva a népességi adatokat? Nem. Ez is demszky pártja volt. Én őszintén sajnálom a cigányokat. Most lehet, hogy azt várják majd az eszdéesztől, hogy megteremtődik rajtuk keresztül a cigányország, de szavazat rájuk ide vagy oda, majd rájönnek. Ahogy a melegek nagy része is rájött már. Az eszdéesz mindig is arról volt híres, hogy választások előtt a kisebbségekhez próbált szólni, megnyerni azt a bizonyos "x"-et, aztán mikor meglett, jól le...ta a szavazóit. Mármint a melegeket meg a cigányokat. Bár ezt a cigány témát csak most erősítette be a párt, ugyanis most vált nyílvánvalóvá, hogy szükségük lesz a szavazataikra. Ehhez pedig nem kell mást tenni, mint mohácsiviktóriákat ültetni a médiákba és beszéltetni velük badarságokat. Ez a nő tényleg európai parlamenti képviselő? Lehet, hogy én tulajdonképpen űrhajós vagyok? Az ember csak nézi az elmúlt hetek történéseit és semmit nem ért az egészből... Cozma gyilkosság, bodzaszedő ügyek, és ezek után tartsunk egy perces néma csendet és szégyelljük el magunkat. Hát miért kéne? Én szégyelljem azért mert ezek az emberek egy ocsmány fertővé változtatták a hazámat és én egymagam nem tudok tenni ez ellen? Nem fogom magam szégyellni. A másik kedvenc részem a beszédéből a kiegyezés rész volt. Ki kell egyezni-nem kell új rendszerváltás. Hát nézzük, itt nem volt rendszerváltás. Egyszer. Másodszor. Kivel akar kiegyezni? Azzal az emberrel aki mindannyiunk viktoraként éppenséggel az égvilágon semmit nem akar tenni a (általa is)nagyon sokat hangoztatott rendszerváltásért? Azzal az emberrel akinek már végleg elege lett abból, hogy a nemzetiségében alázzák meg a saját anyanyelvén nap mint nap indok nélkül? Most akkor demszky végül is lényegében mi a szaros gazt szeretne? És ennek az egésznek mi a halál köze van Petőfihez?

Már akkora a válság, hogy IMF hitelt kellett felvenni. Azaz kikönyörögni. De mindez azért jó, mert így minden félresikerült kormányzati intézkedést ellehet kendőzni azzal az ügyes témával, hogy : válság van. Minden azért ilyen szar, mert válság van. Nem azért mert...hanem azért mert válság van. És akinek ez nem tetszik, az szélsőséges.

Kedvenc sólyomunk kirepült volna Csíkországba, de hát az a fránya román nyelv annyira bonyolult.... Ez így még elméletileg vicces is lehetne, de... mi lenne akkor ha az autonómia ügyében repült volna ki Sólyom? 1920-ban azon a papíron amit az oláhok aláírtak, véletlenül nem szerepelt az a kitételt, hogy kultúrális és nyelvi autonómiát biztosítanak (ebben az esetben például) a székelységnek? DE. Biztosítottak? Nem. De Sólyom nem repülhet ki ilyen ügyben. Románia belépett az európai únióba. Az európai nemzetek közösségének tagja lett. Ki kell mennem a mellékhelyiségbe...

Ibolyával valami történt. Valami olyat tett, amellyel teljesen ledöbbentett engem, bár azt hittem a divattervező cseréje után már nem tud mélyebbre sullyedni. Ő egyszemélyben bizonyítja, hogy az emdéef igenis él. Bár mindenki azt hitte, hogy a sárban fekszik, ez nem igaz! Már kezd is feltápászkodni, a sáros földtől már a bokrosig ér. Ibolya... pedig olyan reményteli voltál és mily üde, ragyogó nőszemély...az antali örökségtől megtáltosodtál, végül az apró örökségig bokrosodtál...

Ha valaki esetleg még nem tudná, hogy az mdf mikor szűnt meg, az kérdezze meg Lezsák Sándort. Na, az ő kilépésének időpontjában. Semmikor máskor. Nyugodjék békében. Ibolya, te pedig ne játszál voodoo papnőt, a holtakat nem jó feltámasztani. Kérdezd csak meg Sarah Polley-t:) Ő már tudja:)

Az e heti találós kérdés pedig dupla: először is ki tudja a választ arra, hogy mit keres a sajtószabadságért Széles Gábor által rendezett tüntetésen a színpadon egy olyan ember, aki nemzetinek hazudott kamulapja legolvasottabb, valóban nemzeti újságírójának írását kicenzúrázta a nevezett rendezvény előtt 1 héttel?

És ez az ember mit keres egy konzervatív csatornán? Miért nem ült be csintalan mellé vonalat-fosztani az antiszemita nézőktől?

Kihagyhatatlan: Széles Gábor vajon tisztában van azzal, hogy kit engedett képernyőre?

És végül egy igazi örömhír, nemzeti rapperünk(mert már akkora a tábor, hogy ilyenünk is van:) (KIEMELEM, HOGY EZ NEM SÉRTÉS VOLT!) is olvasgatja a Magyar Meleg Blogot. A télapó-Mikulás párhuzamot nem tudtam nem észrevenni a legújabban youtube-ra feltöltött számában. Örülök, hogy ennyivel is hozzájárulhatott a magyar meleg blog a közösséghez. Tessék venni eredeti Fanka CD-ket, mert videóklippeket akarok tőle látni! Fanka hasonlít egy volt barátomhoz, csak ő teljesen szőke volt, és sokkal soványabb. És ő "raver" volt nem "rapper":))))) De hasonlít:))

 

 

 

 

 

Címkék: blog magyar meg meleg az írni felesleges mert tényleg cimkét

Felkavaró volt ez a Kiszely ügynök történet. Vajon kik lehetnek azok az emberek akiknek érdekében áll időről időre 1-1 jeles ,konzervatív körökben tisztelet övező közéleti személyiségek állítólagos ügynökmúltját nyílvánosság elé tárni? Egyáltalán hiteles-e bármilyen adat az ügynökökről 2009-ben? És a legfontosabb: miért nem követelte a nemzet az úgynevezett rendszerváltozás idején a teljes ügynöklista nyílvánosságra hozatalát? Lehetséges, hogy éppen ilyenek miatt? Lehet ezzel figyelmet terelni netán? De az is egy érdekes eset, ahogyan a nemzeti tábor áll ehhez az ügyhöz. Ezzel a dologgal Kiszely teljes életműve megsemmisülne? Ki ez az Ungváry-Tabaji páros? Folyamatosan csak kérdések jönnek ebben az ügyben ám választ senki sem tud adni. De most Kiszely István nagymúltú történészünket utálni kellene emiatt? Lássuk csak kik azok akik szerint Kiszelynek vesznie kell... Ők vajon hogyan élték meg az előző rendszert? Ahol már csak amiatt beszerveztek bárkit mert egy rokona  '56 után külföldre szökött? Ha nem írt alá mehetett a Terror Háza pincéjébe. Ezek az emberek nem tudták, hogy csak akkor érvényesülhetett az ember ha belépett a mindenható Pártba? Ha beteg volt az ember gyermeke és telefonhoz szeretett volna jutni, ennek feltétele a Pártba való belépés volt? A szemére lehet vetni ezeknek az embereknek bármit is? Ki tudja mivel zsarolhatták meg Kiszely urat, ugyanis erről nem szól a fáma(és ha egyáltalán ezt az ügynök-történetet valóságnak vesszük). Inkább ölette volna meg magát Kiszely István? Most azzal a hatalmas tudás-anyaggal amit a könyveiben felhalmozott, ezek megírása helyett inkább vezetetett volna áramot a testébe, netalán akasztatta volna fel magát? Akkor most minden rendben lenne? Miért nem képes tisztán gondolkozni a józanságáról annyira híres magyar ember? Magyarországon a legnagyobb rákfenéje mindennek a politika. Ez amióta létezik, az egyik legvisszataszítóbb fajtája van jelen országunkban. Az ország rengeteg településén nem volt napokig gáz és villanyszolgáltatás. Ez nem fontosabb mint egy olyan történetet csócsálni amelynek hátteréről soha az életben senki sem fogja megtudni, hogy mi az igaz és mi nem az? Kiszely István az Kiszely István. És azok akik olyan hangosan próbálják lejáratni őt, azoknak is érdekes múltja lehet. Éppen a héten hallottam a következő mondatot, amelynek minden szavával tökéletesen egyetértek:

"...én már egyszer végre azoknak a nevét szeretném látni akik beszerveztek, a beszervezettek nem érdekelnek!"

Érdemes többször elolvasni ezt a mondatot...

Pásztor Albert úgy járt mint a színvak király a koldussal. A koldus látta, hogy a fekete az fekete, a király viszont úgy volt vele, hogy megengedheti, hogy fehérnek lássa a feketét. Pedig akár tetszik a döntéshozóknak, akár nem, a fehér bizony fehér, a fekete bizony fekete! Miért kellett volna ezt az embert eltávolítani a helyéről? Azért mert már képtelenség elhazudni azt a mindenki álltal nyílvánvaló tényt, hogy igenis cigánybűnözés van ebben az országban? Mert igenis van. És én sem vagyok rasszista, de felesleges azonnal védekezni. Van és kész! Tenni kell ellene nem pedig azt hazudtatni, hogy nincs és ezzel burkoltan támogatni a cigányság bűnöző rétegét. Egyébként azt a miskolci vajdát én is hallottam, ezzel kapcsolatban olyan szívesen feltennék neki néhány kérdést, de akár egy is elég lenne: miért nem tesznek a normálisan gondolkodó cigányok valamit annak érdekében, hogy ne ilyen kolompárorbán-féle mű-érdek-képviselők sírjanak, hogy mekkora itt a rasszizmus, hanem tesznek meg vezetőknek értelmesen gondolkodó cigány-roma embereket? Miért hagyják ezt? Pásztor Albert esete végre egy mérföldkő lett. Innentől már a legostobább ember is tudja mi van itt.

Más.

Sokat írtam itt a megaszarról, talán többet is mint kellett volna. Tegnap a kezembe került egy olyan sajtótermék (amit Isten egyik tréfája folytán nem a tisztálkodási cikkek toalett papír osztályán találhatunk meg, hanem újságnak árulják méterekkel odébb), amelyből kiderült, hogy Viktorunk sír, mert nem lehet az övé a lakás amit "nyert", pedig az előző nyertesek megkapták. Csak ő nem. Tóth Vera és az összes eddigi megaszar nyertesnek nem volt ennyire "híres" családfája. Ebből a cikkből ugyanis kiderül, hogy Viktorka apja egy lemezcég főnöke...a nővére ugye meg a himnusz éneklő királyleányunk...de ebben a műsorban semmi bunda nem volt. Ebben a történetben tudjátok kit sajnálok a legjobban? Azt a szerencsétlen vidéki honfitársunkat aki szeretett volna énekelni, és valamiféle szinten megmutatni az embereknek, hogy igenis tehetséges. És a hozzá hasonló fiatalokból nem kevés lett volna. Na én őket sajnálom a legjobban. Ezért undorító ez a műsor. Annyi köze van Viktorkának a tehetséghez mint Horthy Miklósnak az Army of lovers-hez.

 

Címkék: énblog blog politika magyar közélet meleg horthy kiszely

A fekete ház

 2009.01.24. 17:41

Új elnöke lett a világnak...Aki ráadásul fekete. Igaz csak félig. De fekete. De félig. Van egy érdekessége ennek a dolognak. Sehol nem olvastam azt szinte az itthoni hírportálok közül, hogy Obama kampányát kik finanszírozták. Érdemes lenne utánanézni ennek! McCain kampánypénze az utolsó centig el lett számolva, be lett mutatva. Ennek ellenére Obama kampánya ha jól tudom akár 3-4x annyi pénzből gazdálkodott, és amelynek eredetét egyáltalán vagy csak alig mutatták be a szavazópolgároknak. Az viszont tény, hogy a pénz nagyobbik részét egy bizonyos Goldman Sachs(Sucks?:)(remélem jól írtam) nevű bank adta. Az a bank, amely világméretű gazdasági válságot okozott pont az elnökválasztás előtti néhány napon. Az a bank, amely az amerikai adófizetők pénzén lett "megmentve", és ez az a bank amely rögtön luxus körülmények között ünnepelte meg ezt a lépését az amerikai kormánynak. Kis hazánkban nagyon sokan szeretik az összeesküvés elméleteket, hát ezzel a történettel nekik kedveskedett most a Magyar Meleg Blog:) de félre a tréfát...és mindenki gondolkozzon el ezen egy kicsit.... Most akkor lényegében az amerikai adófizetők pénzén választatták meg az amerikai adófizetőkkel Obamát elnöknek? Milyen célokat szolgált a gazdasági válság? Egyáltalán van gazdasági válság vagy ez csak egy újabb lufi amivel meg lehet tölteni a híreket, ahelyett, hogy az embereket lekössék a híradókban rendre felbukkanó emberiség ellenes bűntettek a világ egyre több részén?

Obama miatt az itthoni színes bőrű kisebbség is élénkül, na de nem az a réteg amelyiknek Obamához bármi köze is lehetne... Saját fülemmel hallottam, hogy a cigányok úgy viccelődtek, hogy most már cigány elnöke van amerikának. A cigány barátnője röhögve mondta, hogy "nem cigány'a hanem nége", de a túliskolázott kisebbségi honfitársunk erősködött, hogy bizony cigány az... Hát ezen sem fogunk összeveszni velük.

Zálogba kerülhetne a Szent Korona? Ahogy a jelenlegi társadalmunkra pillant az ember, még akár ez is megtörténhetne. De ebben is az az érdekes, hogy ezen megdöbbennek az emberek, de az előzmény nem érdekelt senkit? Minek adósítják el az országot ismét ennyire? Mert a zálogosítás a hitelnek csak a fedezete lenne, de ez már másodlagos, a lényeg ebben maga ez az irgalmatlan mennyiségű hitel. Ezt minek erőltették az emberek nyakába, és ez ellen miért nem tiltakozott a társadalom túlnyomó része? Megint a morzsába kapaszkodik mindenki- zálogosíthatják a Szent Koronát. És így a hitel már nem is érdekes. A Magyar Szent Korona sosem lesz elzálogosítva. Ezt akármennyire is szélsőséges ez a jelenlegi hatalmi elit, még ő sem merné megtenni. Leglábbis én így gondolom.

Kölcsey évforduló. " A haza minden előtt". Szóval egy kedves ismerősöm mesélt nekem először Kölcseyről meg az ő levelezéséről amit az inasával folytatott. Ha valaki olvasta, kérem írja meg, hogy hol lehet legalább szemelvényekhez jutni abból az anyagból.

Demszky szerint idén nem lesz annyi fejlesztés a fővárosban mint eddig. Ha valaki ezen mondat elolvasása után még nem halt bele a röhögésbe, megnyugodhat, nem folytatom ezt a bekezdést tovább:)))

 

 

Címkék: énblog blog politika magyar meleg

süti beállítások módosítása