meleg - élet - társ - kapcsolat

 2008.09.05. 13:53

Nem lesz holnap semmi sem. Én amint meghallottam, hogy a miniszterelnökük lemondta és ezzel párhuzamosan Kolompár Orbán úr bejelentette részvételét, rögtön tudtam, hogy egy ilyen rendezvényen nincs helyem. Szándékos provokálásra készülnek. Addig is amíg a nemzeti oldal a cigányokkal lenne elfoglalva, nyugodtan jegelhetnek néhány ügyet. Ebben én nem veszek részt. Érdeklődéssel olvastam, hogy mennyire ellentétes vélemények fogalmazódtak meg a közéleti szereplők és a Magyar Önvédelmi Mozgalom között. Ebben nem foglalok állást. Volt egy olyan kommentem, mely szerint mit is szólok ahhoz, hogy mennyire számítanak rám, mint homoszexuális konzervatív állampolgárra ezen a rendezvényen azok után, hogy kifejezetten a heteroszexuális embereket szólították meg. Engem ez a része nem érdekel. Tisztában vagyok vele, hogy ez az életforma elfogadhatatlan sok konzervatív ember számára. Nem vagyunk egyformák. Nem kell velem szexuális kapcsolatra lépnie senkinek sem, én nem erőltetem az életformámat senkire sem, senkinek nem zavarom a köreit semmilyen politikai oldalon. A saját értékrendem szerint élem az életem és tevékenykedem. A szexualitásomat pedig nem viszem az utcára, eddig sem tettem, eztán sem fogom. Magánügyem. Ahogy mindenki másnak is az a saját szexualitása. Olvastam a barikád weboldalon a melegek házastársi kibeszélő fórumát. Ezzel kapcsolatosan szeretnék leszögezni valamit, főleg a barikád olvasóknak címezve: igenis vannak melegek, homoszexuálisok, mások akik adott esetben pontosan úgy gondolkodnak mint ők. Lehetnek radikálisok(van néhány!), lehetnek mérsékeltek(fidesz-hívők...majd ébrednek...), lehetnek hagyományőrzők(ilyen is van!). Mivel a világ nem egyszínű, nem kétszínű, ezért a társadalom minden rétegében jelen van ez a jelenség, az úgynevezett másság-jelenség, ez ellen nem fog tudni tenni senki semmit míg világ a világ. A probléma ezen életforma propagálásában rejlik, ez ugyanis nem megengedhető és nem elfogadható! Ezt én magam melegként is így gondolom. Az élettársi kapcsolatról pedig ennyit: EZ JÁR! Gyermekek homoszexuális szülőknél való elhelyezését már nem tartom annyira üdvözlendőnek, erről eltérő véleményem van szintén a meleg közösség hozzáállásától. Véleményem szerint nem tesz jót a gyermek fejlődésének ha nem a hagyományos család-modell keretein belül nő fel. De ez az én magánvéleményem. És nem fogadom el azt az álláspontot, hogy inkább meleg szülőkhöz kerüljön a gyerek, mint állami gondozásba. Erről azt gondolom, hogy fejlesszék fel az állami gondozó intézeteket normális színvonalra először... Az élettársi kapcsolatra igenis jogosult az a két ember aki szereti egymást, nemüktől függetlenül úgy, hogy az állam előtt legyen elismerve az ő kapcsolatuk. Ezt nem fejtegetem bővebben, mert felesleges. JÁR. És kész.

Hogy miért is van ekkora ellenszenv a homoszexuálisok iránt, ennek is politikai okai vannak. A demokráciának hazudott rendszerünkben 18 év alatt kizárólag egyetlen politikai formáció szólította meg a melegeket. Mivel a melegek túlnyomó többsége nem aktívan politizál, sőt szinte semennyire nem, ezért ha úgy adódott, hogy éltek állampolgári jogaikkal és szavazni mentek, értelemszerűen csak egy lehetséges alternatívát láthattak maguk előtt. Ez pedig az eszdéesz volt-van. Nem számít, hogy ténylegesen 18 év alatt az eszdéesznek csak addig kellettek a melegek amíg szavazás volt, aztán semennyire nem foglalkoztak velük, ők ezt észre sem vették...mivel nem igazán foglalkoznak a politikával. A liberális értékrend soha semmilyen formában nem volt egyenlő a nemzetrombolással, de ezt a 18 éves demokráciánk alatt nem tapasztalhatta meg a társadalom. Itt a liberalizmus teljes kiforgatása és meghazudtolása folyt éveken keresztül, valódi liberalizmusnak hazudva. Ezért is írtam hetekkel ezelőtt, hogy nagyon várom a napot amikor végre megalakul az első valódi liberális párt. Mert amit most hívnak annak, az minden csak nem liberális. Nemzeti liberális párt kell. Valódi liberális. Valódi Nemzeti.

Visszatérve arra, hogy alkotmányos joguk... igen, lényegében alkotmányos joga sok mindenkinek van sok mindenhez. Elszomorító, hogy ennyit hivatkoznak az alkotmányra, miközben az a jobb sorsra érdemesebb dolog 1947 óta pihen valahol revíziós álmainkkal meg a megvalósult márciusi törekvéseinkkel együtt a Nemzet padlásán... (ha ugyan le nem söpörték onnan a kacsingatós krumplileves-pribékek). Előbb ezt az alkotmányossági kérdést is rendezni kéne, de ez a "liberális" csapat igencsak ellene van...ha ez rendeződne, aztán lehetne rá hivatkozni. Addig minden effajta törekvés kommunista-párti. Ez az igazság. (aki nem hiszi, járjon utána!)  Ami még szintén szemöldök-felhúzó, az nem más mint amikor honfitársaink a radikálisok előtt Európával, illetve annak "művelt" felével bizonygatják igazukat. Legyenek kedvesek, és nézzenek körül ezeknek a fantasztikus, demokratikus, művelt nyugati államok háza tájékán az elmúlt 100 év történéseiben.... Előttem nem állja meg a helyét az európai államokra való hivatkozás. Ez az agyonművelt nyugat, 88 éve minden 3-ik magyar embert durván fogalmazva kidobott az ablakon. Ez a művelt nyugat 51 éve totálisan le..ta, hogy itt egy világméretű(!!!) forradalom zajlik egy embertelen rendszer ellen. És ezek csak a jéghegy csúcsai... De hangsúlyozom ez is az én magánvéleményem. Ám ugyanakkor azt is hangsúlyozom, hogy nem vagyok vele egyedül.

Házifeladat européereknek: Koltay Gábor Trianon filmje

Házifeladat radikálisoknak: Férfi a férfival, nő a nővel című könyv. Ez már egyszer volt kiadva nekik, de úgy látom még nem mindegyikük vette kezébe. Javaslom.

 

Címkék: énblog blog politika magyar meleg kapcsolat konzervatív radikális házasság élettárs

A bejegyzés trackback címe:

https://magyarmeleg.blog.hu/api/trackback/id/tr10649690

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Aidan 2008.09.06. 12:05:48

Szegénykém, nagyon sajnálom, hogy ennyire naiv vagy.

Remélem majd felébredsz előbb-utóbb.
süti beállítások módosítása