Dunaszerdahely margójára

 2008.11.13. 17:55

A Biblia. Természetesen nagyon fontos könyv, de az én véleményem szerint a mai kor emberének vallásképéhez nem feltétlenül szükségeltetik. A meleg oldalról nézve ugye Mózes könyvében található az ominózus mondat:férfival ne hálj úgy mint asszonnyal szoktak, útálatosság az. Az egyház létezése óta elég sok dolgot összekavart a Bibliával kapcsolatosan. Arról nem is beszélve, hogy a homoszexualitás jelenléte az egyházon belül igen nagy. Miközben azt tanítja, hogy Istennek nem tetsző cselekedet. Azt, hogy meleg létemre hiszek Istenben, erre engem az élet nevelt. Megtapasztaltam a létezés negatív oldalát is, innen jutottam el Istenhez. Én is azt vallom, hogy Isten teremtette a melegeket(is), és épp ezért szereti is őket, hisz Isten minden emberi lényt szeret. Még a rossz embereket is szereti ha feléje fordulnak. Nem tartom magam tulbuzgó vallásosnak, de szoktam tempolomba járni és imádkozni is. A világmindenségben létezik jó és rossz is. A legnagyobb jót hívhatjuk Istennek és ebből kiindulva a legnagyobb rosszat ördögnek. Én feltélenül hiszek egy emberek felett álló jó dologban. De ennek az alapja nem feltételnül a Biblia. Bár kétségtelenül egy fontos könyvről van szó, sőt mi több a Biblia a könyvek könyve, nem kizárólag a Biblián keresztül lehet eljutni Istenhez. Én sem rajta keresztül jutottam el hozzá. De tisztelem annyira magát az egyházat és minden vallást, amennyire az egy intelligens embertől elvárható. Mert mindennek van jó és rossz oldala is. A vallásoknak és a köréjük épülő egyházaknak is. Még a hitgyülinek is van jó oldala, mert reményt ad néhány embernek, bár én inkább pszichológust ajánlanék nekik, de ez az én magánvéleményem. Remélem Balázsnak megtudtam felelni a kérdésére.

Más.

Dunaszerdahely. Ez a magyar tájegység, a Felvidék amelyet olyan gondosan kiszakítottak Magyarország testéből több mint egymillió magát MAGYARnak valló lakosával és az akkor magyar kisebbséggel a tótokkal, egy addig sosem létezett államba csatolódott bele. Ezt hívták Csehszlovákiának. Szlovákiát Hitler egy igen idült pillanatában hozta létre, hogy aztán néhány héttel megalakulása után le is rohanja gyorsan, ezzel is kipipálva egy újabb államot amelyet a Német Birodalom bekebelezhetett. Hitler után a trianoni egyik bohócállam (Csehszlovákia) ismét létrejött és eltartott egészen 1992-ig. Ekkor váltak szét a csehek és a tótok, utóbbiak megalakítva azt az államot amelyet Hitler hozott létre...De ekkor már önállóan, mindenkitől függetlenül akarták bebizonyítanbi a világnak, hogy igenis egy életerős állam a Szlovák Köztársaság. Folyamatos magyarellenességük nemlétező történelmükből fakad. Nézzük meg nemzeti címerüket... Ezt is úgy választották ki maguknak, hogy a Magyar Köztársaság hivatalos részről sosem emelt ellene kifogást, bár kötelező lett volna, azaz kellett volna lennie. A Szlovák Millenniumi szilveszteri ünnepség állami ceremóniájának keretein belül a Magyar Szent Koronát vetítették ki Pozsony(egykori koronázóvárosa a Magyar Királyságnak)fölé lézerrel, miközben az itthoni média attól volt hangos, hogy mindannyiunk Viktora hány millióért cipeltette be a parlamentbe szerintük feleslegesen, mert ezt mindannyiunk Ferije is megmondta: ez a tárgy a királyság jelképe, a Köztársaság parlamentjében. Szegény Feri... nem volt senki sem a környezetében aki elmondja neki, hogy a Szent Korona testesíti meg Önönmagát Magyarországot? És ezen belül képviseli, védi minden állampolgárát, nemzettestvérét, és mindenkit aki elfogadja őt? A Magyar Szent Korona a legfelsőbb közjogi méltóság. Azt, hogy felvidéken lézerrel vetítik ki az égre, ezzel a tudtukon kívül beismerték, hogy lényegében ugyanúgy a Szent Korona alattvalóinak érzik magukat mint ahogyan azok is voltak Államalapításunk óta. Hiszen sosem létezett szlovák állam amíg Hitler nem akart játszani a térképpel.... Viszont a kisantantot felemlegetni slota részéről vérlázító. Főleg azért mert még mindig a 2004.december 5.-i kormány van a helyén! Ugyanazok a döntéshozók! Mit akarnak még a körülöttünk belőlünk létrejött fantomállamok? Már régen elismerte őket mindenki, a Magyarság trianoni törekvései pedig 2-300 Forintos Nagy-Magyarország matricák autókon való elhelyezésében merülnek ki. Szlovákia azt a benyomást kelti mint az egér aki az alvó oroszlán előtt táncol. Csak azt felejti el, hogy semmi nem tarthat örökké...egyszer az oroszlán is felébredhet... És ha a felébredt oroszlánnak elmeséli majd valaki, hogy 1920 óta mi történt az ő barlangjában, akkor minden bizonnyal rendet tesz majd.

Nemzeti Őrsereg? Az az ő gondjuk(tótéknak), hogy még mindig élnek emberek akik tudják, hogy az ország határait a természet rajzolta meg, nem pedig néhány tudatlan lefizetett idióta párizs mellett. Ha szlovákia természetes módon értelmezné a demokráciát akkor le se szarták volna, hogy magyarok koszorúznak. De nem így történt. Még mindig dolgozik bennük az a bűntudat amely nem létező államiságukból fakad. Ha csak egy kicsit jobban megismerkednének velünk, rájönnének, hogy mi nem akarjuk lerohanni őket tankokkal. lényegében semmi olyat nem teszünk amellyel igazolva láthatnák azt a fellépést amit tanusítanak velünk magyarokkal szemben. Ennek az egésznek a gondja, rákfenéje trianon. És mindannyiunk Ferije és Fico sem fogja ezt megoldani sohasem. Kevesek ehhez. Mint ahogyan mi is kevésnek bizonyulunk a saját igazunkat bebizonyítani.

 

Címkék: énblog blog politika trianon magyar meleg biblia megmondás dunaszerdahely

A bejegyzés trackback címe:

https://magyarmeleg.blog.hu/api/trackback/id/tr68767484

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Aidan 2008.11.17. 21:24:32

Nos, a kis elképzelésedben azért vannak hiányosságok (a vallási részre gondolok), de nem kötekszem. :)

"férfival ne hálj úgy mint asszonnyal szoktak, útálatosság az" - Tulajdonképpen ez alapján még nem lehetne elítélni a melegeket, mert ugyebár nem egészen úgy hál két férfi azért, mint egy nő meg egy férfi... na, érted te. :)
süti beállítások módosítása