NA VÉGRE!

Nemzeti önvédelem lett hirdetve. Elolvastam a nagyfőnök beszédét amit a parlament előtt mondott el. Lássuk... először is észre kell venni benne a lényeget! Itt igazat mond sok dologban:

...polgárok millióinak van elege abból, hogy egy pár ezres rendkívül erőszakos csoport mondja meg mit lehet tenni és mit nem...  -ez tökéletesen így van, akár én is mondhattam volna.

...sokan érzik úgy, hogy a többséggel szemben élnek vissza a szabadságjogokkal amiket 90-ben kaptunk(na ez egy újabb téma..majd máskor)...-ez is teljesen igaz!

Szóval fellelkesültem, és körülnéztem a neten, hogy pontosan hova is kell mennem ha egyetértek a fentiekkel. Meg is találtam:

A Magyar Önvédelmi Mozgalom minden bal- és jobboldali - egészséges! - heteroszexuális embert vár az összefogás jegyében a Hősök terére, akiknek elege van az országunkban uralkodó káoszból!Várjuk Gyurcsánnyal és a politikai elittel szemben a cselekedni kész, igaz magyar önvédelem képviselőit szeptember 6-án!

Ugyan én nem vagyok heteroszexuális, de azért ide elfogok menni. Ha már más nincs... persze addig még sok minden változhat, de egyenlőre úgy fest minden marad a régiben. Jól érzi magát a kedves politikus elitünk a mocsárban amit ők alkottak a rendszerváltásnak hazudott fordulatból, és még mindig lehet 10Ft-ért venni zsemlét a tescoban, tehat nyugi van. A pohár eddig is tele volt. Ideje lenne valakinek felemelnie és a képébe borítani annak aki telerakta azt.

Ráakadtam Orosz József megnyilatkozására is. Erről mit gondolok? Igen, itt nincs demokrácia ebben az országban. És miért is nincs? Pl. az olyan véleményformálók miatt mint ő. Az ő tevékenysége miatt is alakult ez így szombaton. Tulajdonképpen mindkét oldal érthető számomra. Az is aki tüntet meg az is aki ellentüntet. Amíg normális keretek között teszi. Sajnos ezt a felvonulást megelőzte egy provokatív fellépés ami embereket az utcára vitt dobálózni. Meg azért rendesen hergelték is őket előtte. De a lényeg. Orosz József személyét nem értem meg. Csodálkozik, hogy felismerték és ez történt vele? Aztán meg a tévében bevallja, hogy meleg. Ezt csak az nem látta aki már eladta a tévéjét is, hogy befizesse a gázszámláját vagy a gyerek ingyenes tankönyveit kiváltsa. No sebaj. Mindennek van előzménye. Ennek is volt. És ezt Orosz József ha a lelke mélyére néz, megértheti. Ő is ugyanannak az elitnek a tagja, aki rászolgált arra, hogy mindörökre elhúzzon a közvélemény formáló médiumokból.

Címkék: politika gyurcsány önvédelem meleg konzervatív nemzeti

A bejegyzés trackback címe:

https://magyarmeleg.blog.hu/api/trackback/id/tr40559186

Trackbackek, pingbackek:

Pingback: Bookmarks about Mozgalom 2009.05.06. 17:15:26

[...]tagged as mozgalom Betelt a pohár a nemzeti önvédelemmel[...]

Trackback: GayBears Blog 2008.07.09. 06:57:20

Józanító sallerek„Nem ért egyett Gyurcsány Ferenc Magyar Chartájával Horn Gábor, az SZDSZ ügyvivője. A szombati melegfelvonuláson megvert politikus szerint törvénymódosításra sincs szükség, csak alkalmazni kéne a hatályos jogszabályokat. Horn azzal…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mondocska 2008.07.09. 08:40:57

tderi: Újabb toleráns megnyilvánulás, köszönjük!

-putyin- 2008.07.09. 08:41:40

csak egy észrevételt tennék.
láttam hétfőn egy riportot orosszal, ahol elmondta, hogy őt leütötték, percekig eszméletlen volt. őt megverték azért - idézek: "mert máshogy gondolkod, mert más a véleményem, mert meleg vagyok és mert zsidó vagyok".

nem vagyok szakértő, de én úgy tudom, hogy, ha valaki szélsőségesek megvernek szombaton, főleg ennyi dolog miatt, az hétfőn nem fog nyilatkozni, mindenféle sérülés nélkül lásd a rendőrök által szétvert embereket.

amellett, hogy maximálisan ellenzem az ilyen fajta erőszakot, mint a melegfelvonulást is, nem hiszem, hogy igaz ami az emberekhez eljutott. működik a gépezet, pont úgy, mint az elmúlt 6o évben.

kicsilány 2008.07.09. 08:44:33

Köszönöm,hogy melegként megérted miért is mentünk utcára ennyien. Nincs veled, sem a többi meleggel bajom. Ha valaha segítséget kérne tőlem bármelyik megtenném,de ami szombaton volt mindent felül múl. Persze az sem elhanyagolható,hogy megint csak vallásgyalázás történt. Mindenesetre jó vot ezt elolvasni.

Udo Trauschgeritzer 2008.07.09. 08:44:49

Vegyük már észre, hogy itt két mentálisan súlyosan terhelt marginális csoport konfliktusáról van szó. A melegtársadalomnak a lila tangában tollboát lóbáló, ratyiköcsög, deviáns széle, illetve párszáz vérprimitív, magát jobboldalinak vélő, mélyen frusztrált barom konfliktusát láthattuk. Ebből össztársadalmi kérdést csinálni enyhén szólva is álságos és propaganda-ízű. És ezen a gondolaton továbbmenve megkockáztatom a kérdést: melyik politikai oldalnak is állhatott érdekében ez az egész műbalhé...?

zeee 2008.07.09. 08:47:43

mondocska: Ízléstelen, ha demagóg módon azt próbálod megmagyarázni, hogy a többségnek miért nem kell megtűrnie egy kisebbség (törvényes keretek között) tartott joggyakorlását.
A történteknek semmi köze a homoszexuális viselkedéshez, - bár ha lenne is -, a homoszexualitás nem üldözendő, nem betegség, nem fertőz, nem káros a társadalomra, - tulajdonképpen évezredek óta a társadalmi kultúra és együttélés része, - ha emlékszel még az ókori görögökre.
És.
Igenis felvonulhatnak a cicanadrágosok, a pánkok, a rockerek, a motorosok, a kerekes székesek, a romák, a hajléktalananok, a kövérek és a kopaszok is, - még akkor is, ha mindezt (vagy néhányat ezek közül) te nem tartasz majd ízlésesnek és akkoris, ha a társadalom egy nagyobb csoportja nem tartja valamelyik kisebbségi közösséget, vagy kultúrkört ízlésesnek.
Az elfogadás az méltóság, méltányosság, - a kirekesztés pedig kirekesztés, gyűlöletkeltés, sunyi rasszizmus.

0xFFFF 2008.07.09. 08:47:55

Orosz egy űberfasz. Tényleg megverhették volna rendesen.

nyekk 2008.07.09. 08:50:46

Reisz Manfréd 2008.07.09. 07:51:57 Így is van el kell menni másfele. Neked meg -aki ilyen tanácsokat ad -pl. el kellene anyukád felé.

Vévé_Lóót 2008.07.09. 08:55:00

Fogalomzavar. Ha nem lenne demokrácia ( hmmm... de szép is lenne...) akkor a melegek békében végigsétáltak volna a kis útvonalukon, a terrorista bűnözőket félholtra verték volna. Tehát mindenkinek biztosítva volt a joga a gyülekezéshez. A csürhének és a melegeknek is. Ezt hívják demokráciának. Nem??

Reisz Manfréd 2008.07.09. 08:55:50

XA 2008.07.09. 08:32:24
Félreértettél, én nem vagyok meleg, de talán még biszex sem (nem tudhatom, pasassal még nem próbáltam :D ).

mondocska 2008.07.09. 08:30:42
Én nem tudom. Lehet, hogy igazad van ezzel az uszítós dologgal, végülis a politika már igen régen (kábé amióta létezik) arról szól, hogy hogyan használjuk fel az embereket a saját céljainkra. Tisztelet a kevés kivételnek.

zeee 2008.07.09. 08:56:00

Udo Trauschgeritzer: A két viselkedési forma között azért alapvető különbség van. Nem gondolom, hogy a felvonulók (a meleg felvonulók és a velük együtt felvonuló nem meleg szimpatizánsok) mentálisan terheltek lennének, esetleg őrültek, elmebetegek, vagy deviánsok. Az emberiség ellni megnyilvánulást nem ezek az emberek követték el.
A randalírozók céltalan ámokfutása, uszítása, kultúrálatlansága, emberhez méltatlan magatartása semmivel nem menthető. Az ilyen viselkedést ki kell közösítenie a társadalomnak.

Reisz Manfréd 2008.07.09. 08:58:18

nyekk 2008.07.09. 08:50:46
Köszi szépen, neked is hasonló jókat.
Egyet magyarázz meg: aki nem akar melegeket nézni, az miért megy ki egy melegfelvonulásra?

Udo Trauschgeritzer 2008.07.09. 09:01:16

tderi, én nem tettem egyenlőségjelet a két csoport tetteinek a súlyai közé. Molotov koktéllal rendőrt megdobni valóban egy árnyalattal durvább, mint szőrös fenékre neccbugyit húzni. Én csak azt állítottam, és állítom, hogy két marginális csoport tettlegességbe fordult konfliktusáról van szó.

zeee 2008.07.09. 09:02:18

-putyin-: legközelebb személyesen vegyél részt és utána véleményezzed, hogyan interpretál -szerinted- pártosan, vagy túlzóan a média.

gonzalo 2008.07.09. 09:02:56

mi a faszomról szól ez a post?

Avraham NetJézus (törölt) · http://tinyurl.com/a-zsido-valosag 2008.07.09. 09:06:51

Mondod ezt te, tderi. Más pedig mást mond. Köszönjük. Szerencsére vannak akik nem kérnek a te (áltoleráns)elveidből, a te diktatorikus kijelentéseidből. Semmivel sem vagy különb a tojásdobálóknál, ugyanúgy meg akarod szabni ki mit csináljon.

mondocska 2008.07.09. 09:06:57

tderi: Nem tudom miből olvastad ki, hogy szerintem nem kell megtűrni ilyen-olyan csoportokat, de lelked rajta, ha ez sikerült.
Emberek vagyunk, mindannyian. Gyarlók. Mindannyian hibázunk. Ki többet, ki kevesebbet. Mindenki befolyásolható, ki kevésbé, ki sokkal jobban. Véleményem szerint mindkét - előző hozzászóló kitűnő megjegyzése - az eseményben érintett marginális csoport befolyásolás alatt állt. Ennek ellenére nem arról beszélünk, hogy miért van ez így, miért hagyjuk, hogyan kellene ezen változtatni, hanem rágjuk a gumicsontot - amit megint a politikusok löktek közénk - hogy szabad-nem szabad, náci-nem náci, RASSZIZMUS-NEM RASSZIZMUS etc. A magyar társadalom mai állapotában igenis sokan, és egyre többen lesznek viszonylag könnyen felhergelhetőek, befolyásolhatóak. Ebben a szituációban személy szerint kétszer is meggondolnám mit, mikor, hol és miért teszek, és nem mások érdekeit szolgálnám ki. És a vitának talán arról kellene sokkal inkább szólnia, hogy miként lehet ezen a helyzeten változtatni, de arról vajmi kevés szó esik....pedig talán célravezetőbb lenne.

zeee 2008.07.09. 09:10:50

Udo Trauschgeritzer: nem gondolom, hogy marginális csoportról lenne szó, különösen nem gondolom, hogy a marginális kifejezés helytálló a szó szociológiai értelmében (egyik részről sem), de nominális értelemben sem gondolom, hogy bagatelizálni kellene.
Amiben viszont nincsen igazad: nem két csoport szembenállásáról van szó!!!
Egy olyan csoportról van szó, aki nem szemben állt, nem tiltakozott, hanem egészen egyszerűen egy olyan rendezvényen mocskolódott, ahova nem hívták meg.
És nem tettlegességbe fordultak az események, hanem néhány rasszista, minden erkölcs és önkontroll nélküli huligán fizikailag ártatlan emberekt bántalmazott.
(A "szőrös segg"-ről pedig annyit, hogy voltak ott leszbikusok is és hetero szexuálisok is, - és minden jó érzésű ember megvédi a kisebbséget még akkor is, ha nem ért feltétlenül egyet az adott kisközösség mondanivalójával, életstílusával, stb.)

Reisz Manfréd 2008.07.09. 09:14:15

mondocska:
A gumicsont rágása azért van még mindig napirenden, mert valahogy mindig felbukkan egy újabb alacsonyhomlokú tapírbütyök, aki benyögi, hogy "márpedig a buzik takarodjanak". És, legalábbis én, nem tudom megállni, hogy meg ne kérdezzem tőle, miért. Mea culpa.

Sajnos mindez tényleg csak a Megoldás keresése elől veszi el az időt.

zeee 2008.07.09. 09:16:52

mondocska: ne fogd a politikára. Normális esetben el sem jut odáig egy ilen esemény, hogy a politikának érdeke legyen megszólalni pro, vagy kontra érvekkel.
Kizárólag arról van szó, hogy a rasszista, randalírozó gyűlölködőket nem veti ki magából a társadalom! Nálunk a demokráciát magasabb szinten gyakorló államokban a rendőrök néhány perc alatt laposra verték volna a rasszista, felforgató alakokat. JObb helyeken pedig a közelébe sem engedték volna ezeket az elemeket egy békés kisebbségi rendezvénynek.

shoken 2008.07.09. 09:16:57

Melegként Magyar avagy meleg vagyok, nem turista! (Bocs, csak nagyon adta magát :) )

Nagyon jó a bejegyzés! :) Mindig is gyanítottam, hogy melegség nem determinálja az szdsz szavazói státuszt. Hogy egyesek szerint ezért pusztulnod kell kedves blogíró, hát az sokat mondd a tolerancia bajnokairól.

mondocska 2008.07.09. 09:18:32

Reisz Manfréd:
Tehát Te is gyarló vagy? :)

zeee 2008.07.09. 09:20:47

Avraham NetJézus: Nagy marha vagy te.
Bizonyos IQ alatt nem kell megérteni semmit, csak ez tudod nem ész kérdés.
Ez emberség kérdése, jóindulat kérdése, jóérzés kérdése.
Amiről te beszélsz, az pedig szarháziság.

Reisz Manfréd 2008.07.09. 09:20:56

shoken:
Nem vágom. Az, hogy néhány üresfejű mindenkit kinyírna, miért minősíti a témához toleránsan hozzáállókat?

Reisz Manfréd 2008.07.09. 09:22:06

mondocska 2008.07.09. 09:18:32
Aki nálam gyarlóbb, az hazudik. Sőt, átharapom a torkát :D

Udo Trauschgeritzer 2008.07.09. 09:24:42

tderi:
1. Mindkét csoport marginális a szónak abban az értelmében, hogy "valaminek a szélén álló". A szőrös seggre nyilvánosság előtt neccbugyit húzók csoportja a melegtársadalom szélén áll. A molotov koktélos barmok csoportja a radikális oldal szélén foglal helyet.

2."minden jó érzésű ember megvédi a kisebbséget ". Kit tekintesz e vitában kisebbségnek? A melegtársadalmat? A melegtársadalmat ugyan kitől kellene megvédeni? Nem gondolom, hogy a melegtársadalom veszélyben érzi magát és védelemre szorul. A tollboában ugrándozó, szándékosan provokáló csoportról nem gondolom, hogy azonos a melegtársadalommal, sőt, úgy vélem, még csak nem is képviseli az éedekeit. Épp ellenkezőleg, még azokból is kiváltják a homofóbiát, akikben ez a kérdés eddig fel sem merült.

A "szőrös seggen a neccbugyi" képet szimbólumnak szántam, az egész provokatív jelenség szimbólumának. Eez úgy látszik nem ment át....

mondocska 2008.07.09. 09:27:52

tderi: szerintem pedig igenis politika van az egész mögött. A politikusnak, jó szülő módjára vigyáznia kellene a "gyermekeire", óvni őket a bajtól, segítenie a jó út keresésében, annak megtalálásában, megtanítania neki mi a helyes, mi a helytelen, s amíg nem tud úszni nem beleengednie a nagymedencébe. Itt nem ez történt, sőt.......az úszni nem tudó gyermekeit belelökte a mélyvízbe. Ez nem szülőhöz méltó magatartás...ez meg hagy legyen már az én véleményem....mint ahogy én nem cáfolom a tiedet, mi szerint fizikai atrocitásnak nem kellene megjelennie egy meleg, cigány, sváb, zsidó, kövér etc vagy bármely kisebbség felvonulásán. Lehet, hogy tévedek, de én ezt érzem....

shoken 2008.07.09. 09:32:44

Reisz Manfréd:

Csak akinek inge :)

(általánosságban)
Egyébként pedig Milgram (és társai) óta tudjuk, hogy az ember viselkedését hihetetlen könnyű manipulálni. A politika mást sem tesz (mióta ember az ember) mint, hogy manipulál saját elitjének megtartása érdekében. Hogy ki provokál és ki áll ki valami mellett őszíntén (nem csak a mostani esetben, és minden oldalon)..... na ez az, amit soha nem fogunk megtudni. Annyi bizonyos csupán, hogy az események hátterében sok érdek feszül egymásnak, melyekről nem fogunk hallani a médiában.

nyúl 2008.07.09. 09:33:58

boldogok a sajtkészítők!
miért csak a sajtkészítők?
biztos minden tejipari dolgozóra vonatkozik.

Reisz Manfréd 2008.07.09. 09:36:23

mondocska 2008.07.09. 09:27:52
Magyarország különleges. Ebben az esetben mindenképpen. A Gay Pride rendezvényt ugye nem csak kis hazánkban tartották meg, hanem több európai országban is, ahol, tudomásom szerint, semmi atrocitás nem történt. Tehát én úgy vélem, hogy a politika itt maximum az egyik csoportot befolyásolta, a másik csak egy nemzetközi rendezvénysorozat magyarországi részén akart részt venni.

dude 2008.07.09. 09:36:24

az osanban 9 huf a zsömi.

Reisz Manfréd 2008.07.09. 09:37:51

shoken 2008.07.09. 09:32:44
Köszi, így már vágom :)

zeee 2008.07.09. 09:38:08

Udo Trauschgeritzer:
1. Nem igaz. A homoszexuálisok nem állnak semminek sem a szélén, se nem szélsőséges, se nem lesajnált "beteg" kisebbség. Nem gyalázkodtak és nem bántalmaztak semmit. Ha neked nem tetszik a "szőrös segg", akkor ne nézzed, ne menj el hívatlanul a rendezvényükre, - bár voltak ott nők, heterok, szinglik, a szexuálisok, - akik veled ellentétben nem mások fenekét, vagy öltözékét stírelték.
2. Ne akard megmagyarázni, hogy azok akik felvonultak, azok milyen módon kötődnek az általad csak "szőrös seggűnek" nevezett melegekhez. Azt se próbáld megmagyarázni, hogy ugyan mi módon volt provokáló a felvonulás, - azon kívül, hogy létezett és számodra ez már önmagában is provokatív.
3. Ugyan mondjad már meg, hogy vajon azok az emberek, akik nem egyedi (feltűnőbb öltözékben) vettek részt a felvonuláson és egyébként nem is melegek, - azok miért voltak ott?!
4. Ugyan mondjad már meg, hogy a motorosok, biciklisek miért nem sötét öltönyben és nyakkendőben demonstrálnak, - a fene vigye el, nekem nem tetszik a bőrszerkó, - de a motorosok identitását az fejezi ki. Aki meleg, hagy viseljen már olyan öltözéket, ami neki megfelel és vállalja. És akiből ez homofóbiát vált ki, az gondolkodjon el azon, hogy a törzsfejlődés melyik fokára helyezi saját magát.

Reisz Manfréd 2008.07.09. 09:42:45

tderi:
Szerintem igazad van, de ha beszólhatok, akkor had jegyezzem meg, hogy mintha kezdene egy kicsit elragadni az indulat.

Udo Trauschgeritzer 2008.07.09. 09:43:24

tderi, olvasd el újra a kommentemet. Nem kicsit csúsztatsz abban, hogy kit minek neveztem, mely csoportot hova soroltam.

Ha újra elolvastad, megértetted, akkor majd reagálok.

Vagy, ahogy errefele szokták mondani: ülj le, fiam, egyes! :-)

Reisz Manfréd 2008.07.09. 09:43:37

jav:
beleszólhatok :) és hagy

zeee 2008.07.09. 09:43:51

mondocska: számomra nem szimpatikus, ha a politika megnyilvánul ezekben a kérdésekben. Politikai kérdés az, hogy milyen módon lehet a törvényeket betarttatni.
Elítélni azonban az egyes embereknek és egységesen az egész társadalomnak kell az intoleranciát.
Vagy vállalni kell azt, hogy álszent, prüd, kirekesztő nemzet vagyunk.

zeee 2008.07.09. 09:45:51

Udo Trauschgeritzer: figyelj öreg, szerintem is olvassad el azt, amit írtál. Kioktathatsz, de ez legfeljebb magyarázkodásra elegendő. És tényleg az a legjobb, ha nem is reagálsz.

Avraham NetJézus (törölt) · http://tinyurl.com/a-zsido-valosag 2008.07.09. 09:51:50

tderi:

"Szarháziság", "Nagy marha vagy te", stb. Gratulálok, tderi, te aztán tényleg intelligens lehetsz, brillírozol itt az érveléstechnikáddal. Miből gondolod, hogy hiteles lehetsz ezután a buta fröcsögés után? Milyen alapon beszélsz te itt jó ízlésről, ember?

Neked alapvető hiányosságaid vannak, inkább azt pótold be.

mondocska 2008.07.09. 09:55:28

tderi:
Lehet, hogy számodra nem szimpatikus a politikai megnyilvánulás a melegfelvonulással kapcsolatban, de ennek ellenére folyamatosan megvolt. Lehet nem vagyok elég tájékozott, de SZDSZ bérelt információim (TV interjú) szerint kamiont, folyamatosan osztotta az eszet, lehet a Te megkérdezésed nélkül tette mindezt, de megtette. Ez természetesen még mindig nem jogosít fizikai bántalmazásra, de mindenképpen árnyalja a képet, ha tetszik, ha nem, és sejtésem szerint ez nem is véletlenül történt. Te pedig veszed a fáradtságod, és meg akarod oldani az általuk nem okozott, de mindenképpen fokozott feszültséget és annak problémáit. Sajnos ez lehetetlennek tűnő vállalkozás, lássuk be! Tiszteletem a véleményedért, a kiállásodért, de ezt már nem lehet megmásítani (ami történt) ezért mondom, hogy azon kellene Neked is, a dobálóknak is gondolkozni, hogy miként lehet ezt jövőre úgy alakítani, hogy kevésbé borzolja a kedélyeket. Szerintem van erre megoldás........

mondocska 2008.07.09. 09:59:29

ja..és hogy a blogíró témájához is kapcsolódjunk végre: a megoldás érdekében valószínűleg nem az Orosz Józsefeknek, nem Gyurcsány Ferencnek, de nem is az SZDSZ-nek kell osztani sem a lapokat, sem az "eszet", ahogy ezt kiválóan megfogalmazta.

Reisz Manfréd 2008.07.09. 10:03:54

Avraham, ha már itt vagy, erre reagálj, kérlek:

"
Reisz Manfréd 2008.07.09. 08:04:07
Avraham:
Ezt imádom. Mi a lópikula köze van a homoszexualitásnak a pedofíliához? Kábé semmi.

Homoszexuális felnőtt egy olyan másik _felnőttet_ szemel ki partnernek, aki, ha nem tetszik a dolog neki, nyugodtan elküldheti melegebb éghajlatra.

A pedofilok pedig eleve _gyerekeket_ szemelnek ki, akiknek nincs meg a képességük arra, hogy ellenálljanak.

Ha a homoszexuális és a pedofil ugyanaz a kategória, akkor a heteroszexuális és a nemi erőszakot elkövető ember is.
"

Az utolsó mondatom lehet, hogy érvelési hiba volt, de akkor is így hagyom :)

Reisz Manfréd 2008.07.09. 10:05:12

mondocska 2008.07.09. 09:59:29
Jajaja!

Thyb 2008.07.09. 10:07:22

Nem akarok elkalandozni a dolgoktól és politikai irányzékotadni az eseményeknek, de mint mondocska irta az ilyen zavargásoknak bizony nagyon is jó hasznát huzza a politikai elit, mert addig sem az Ő elcseszett ballépéseiktől viszhangzik a média, hanem arról, mi történt egy ilyen felvonuláson. Mindig is voltak retardáns elemek ebben a nemzetben, s szerintem mindig is lesznek akik egy ilyen jó balhét nem hagynának ki. Egészséges magyarság? Ezeknek az egyedeknek sem a magyarsághoz sem pedig az egészséghez semmi közük nincs. Az aki hajlandó a családját egy szombat délután hátrahagyva kivonulni dobálózni, kiabálni, füttyögni egy olyan rendezvényre amivel nem ért egyet az messze nem a család szentségét részesiti előnyben mint inkább a saját retardált hülyeségét.
Ezeknek az embereknek elég némi feltüzelés és csinálják a balhét. Amennyiben a kormány valóban rendet akarna teremteni, akkor ezen egyedeket már régen ki lehetett volna vonni forgalomból. Kaptak volna 6-6 hónap szigoritottat az első cirkusz után, és akkor nem lenne az a majom aki kimenne ilyen tipusu aggressziv "véleménynyilvánitással" az utcára, de mint azt irtam ez nem érdek odafenn. Addig jó nekik amig a népet uszitják egymásnak, addig sem velük foglalkoznak. Ez az "oszd meg és uralkodj" elv.
A nemzet meg mint birka csűrhe követi is ezt. Gratula hozzá mindazoknak, akik mindebbe fejest ugranak. Ugyanakkor nehogy azt higyje bárki, hogy mindez csak a kormány érdeke. Nem véletlenül mutogatnak odafent egymásra folyamatosan.
A való mindennapi életben heterok ritkán találkoznak melegekkel, hiszen, az aki betér pl a Capellába- az tudja miért megy oda, mig a többiek messze elkerülik az olyan helyeket. Sajnos egyeseknek, teljesen mindegy, hogy bőr, más nemzetiségű, vallás, szexuális vagy politikai identitásból különböznek tőllük a többiek, azt hiszik, hogy csak Ők élnek teljes életet. Ezt pedig pár szarházi sulykolja beléjük, akiket bizony nyugodtan el lehetett volna már távolitani a porondról, hiszen a tömeges uszitás a bűncselekményre való felbujtás is bűncselekmény, ezek az emberek pedig már joggal nevezhetők visszaesőnek adott témában.

Avraham NetJézus (törölt) · http://tinyurl.com/a-zsido-valosag 2008.07.09. 10:10:29

A hiba ott van, hogy minden esetben feltételezed az ellenállást a gyerekek részéről. Ha egy pedofil eléri, hogy egy gyerek ezt "játéknak" fogja fel akkor mi van? Mi van a gyerekeiket ilyen "célokra" áruba bocsátó low-level réteggel (javaslom szaladj le a Nyugati aluljáróba, fogsz látni egy-két

Reisz Manfréd 2008.07.09. 10:12:05

Thyb 2008.07.09. 10:07:22
Sajnos az a hat hónap szigorított bármilyen jó ötletnek is tűnik, elég merész lépés lenne, hiszen most, ha csak csúnyán néz rá egy rendőr, akkor már szalad fűhöz-fához, rendőrállamot sikoltozva.

Reisz Manfréd 2008.07.09. 10:13:18

Avraham:
Az ellenállásra való képtelenség alatt azt is értem, hogy a gyermek fel sem fogja, hogy molesztálják.

Edward Norton 2008.07.09. 10:14:43

Jo kis iras.

De az nem lehet, hogy Joe Russian sajat magat pofozta meg, mint Ed Norton a Fight Clubban?

Avraham NetJézus (törölt) · http://tinyurl.com/a-zsido-valosag 2008.07.09. 10:15:03

14 körüli "leánykát" a futtatóival együtt).

A pedofilek -hasonlóan a ratyikhoz- már most arra hivatkoznak, hogy ez évezredes dolog, veleszületett, nem kiírtható stb. Most még büntetik őket - hasonlóan a valaha büntetett ratyizmushoz - de ez változhat és változni is fog. Megjelennek lassan az álliberális okoskodók akik a álhumanista gondolataikkal majd szépen arra sarkallják a pedofilokat, hogy kiálljanak a jogaikért. Ki is fognak állni, ne félj, nézd csak meg Hollandiát, hogy ott mi megy.

Reisz Manfréd 2008.07.09. 10:15:56

A gyerekprostitucióval foglalkozó réteg meg egy újabb kategória, szerintem, hiszen ő maga nem pedofil. Vagy az, lényegtelen. Ott a hangsúly azon van, hogy _más_ ember testét árulja, nem a sajátját.

Thyb 2008.07.09. 10:17:30

Sajnos nem a családon kivüli pedofilok a nagyobbik veszély. Rendszeres a családon belüli, kiskoruak sérelmére elkövetett erőszak. Ezt pedig leggyakrabban hetero emberkék követik el.
Rálátásom szerint egy meleg sokkal jobban tart az esetleges következmnyektől, minthogy ilyesmibe keveredjen -kivételek persze mindig vannak-. Jelen pillanatban a családon belüli erőszak szerintebb sokkal komolyabb rákfenéje ennek a társadalomnak, amit sokkal inkább orvosolni kellene, mint azt, hogy most egy ilyen parádén a magukat kicsit másnak tartók felvonulnak. Vajon az ilyen kő, tojás és molotov koktél dobálók vajon miért nem lépnek fel a családon belüli erőszak ellen. Talán mert ez náluk is megesik?

Avraham NetJézus (törölt) · http://tinyurl.com/a-zsido-valosag 2008.07.09. 10:17:43

Semmi gond, az álliberális politika hoz egy olyan törvényt, hogy 14 év alatt a gyermek beleegyezésével mehet a móka. Mint ahogy erre kísérlet is történt, igaz nem 14 alatt még, hanem felette - azt hiszem.

Avraham NetJézus (törölt) · http://tinyurl.com/a-zsido-valosag 2008.07.09. 10:19:50

Lényegtelen, hogy aki árulja ő maga használja-e. A lényeg az, hogy jelen van, elérhető és rövidesen bevonul ez is a köztudatba mint egy "sajnálatosan elfogadandó, tolerálandó" dolog.

Reisz Manfréd 2008.07.09. 10:20:17

Ennyire ne szaladjunk előre. Én lényegi különbséget látok a homoszexualitás és a pedofília között. Két meleg közül mindkettő képességei teljes birtokában lévő, felnőtt ember. Egyenlőek. A pedofiloknál egyenlőségről pedig szó sincs.

Reisz Manfréd 2008.07.09. 10:22:57

Thyb 2008.07.09. 10:17:30
Right on the spot :)

Avraham NetJézus (törölt) · http://tinyurl.com/a-zsido-valosag 2008.07.09. 10:23:04

Thyb:

A családon belüli erőszak és a pedofília külön vizsgálandó és külön-külön büntetendő. Magyarán azért mert az egyikből több van még nem enyhülhet a másik megítélése.

Reisz Manfréd 2008.07.09. 10:25:41

Avraham 2008.07.09. 10:23:04

Ez így igaz.

Thyb 2008.07.09. 10:27:12

Manfréd:

Teszek rá, hogy sok. Amennyiben az illető valóban veszélyeztetett mást azzal, hogy követ dobott egy tüntetésbe, netalán gyujtogatott, vagy mindkettőre felbujtó volt, akkor biróság által el kell itélni. Lépjen fel az alkotmánnyal szemben. Abban benne van a tolerancia és az is hogy a bujtatás vagy más veszélyeztetése bűncselekmény. Menj ki a sztrádára és kezdj el köveket dobálni le valamelyik felüljáróról. Veszélyeztetésért tuti megkapnád a 6 hónapot, vagy simán beraknának az elmére.
Nem lehet mindent elkönyvelni szabad vélemény nyilvánitás gyanánt. Eleve mi az, hogy lehet élelmiszert dobálni? Vajon a 2 hetes kővé szikkadt vekni élelmiszernek minősül, vagy fegyvernek?
Nekem sem akaródzott elmenni, vagy akár látni a felvonulást ezért elmentem és bringáztam egy jót.
Mert ha még az ott lakók reklamálnának akik az ablakukból minderre rálátnak elfogadnám a dolgot, de aki nem ott lakik ...

Reisz Manfréd 2008.07.09. 10:27:54

Mindkettő elég súlyos dolog ahhoz, hogy ne keverjük, de Thybnek abban igaza van, hogy a szittyákat még nem láttam, vagy hallottam megverni valami kecseget azért, mert bántalmazta a gyermekét és/vagy az asszonyt.

Reisz Manfréd 2008.07.09. 10:30:15

Thyb:
Nem azt mondtam, hogy sok, sőt keveslem (keveselném) azt a 6 hónapot. De nem lehetetlen, hogy úgy vannak vele, hogy "ha ezt a csávót most lesitteljük, akkor adunk egy mártírt a többinek".

Avraham NetJézus (törölt) · http://tinyurl.com/a-zsido-valosag 2008.07.09. 10:32:11

Abban nincs lényegi különbség, hogy mindkét irányultság meglévő, veleszületett "tulajdonságokra" hivatkozik. A törvény - most még - bünteti a pedofíliát pont erre az egyenlőségre (vagyis annak hiányára) utalva.

El tudok képzelni viszont egy olyan kort amikor a humánus, intelligens, mindenre toleránssá nyomorított társadalom a büntetést eltörli és helyette valami "humánusabb" megközelítést alkalmaz - gyermekeink nagy örömére. Jelenleg ezen az úton járunk, élén az úttörő hollandusokkal (jelzem egyre többüknek elege van abból a szabadságból amire itt sokan annyira vágynak).

Avraham NetJézus (törölt) · http://tinyurl.com/a-zsido-valosag 2008.07.09. 10:36:43

Az Alkotmány jelenleg egy fos fércmunka, tele hibával, alapjául a Rákosi alkotmány szolgált, a kiegészítést ócska, inkompetens jogászok végezték. Erre kulturált ember nem hivatkozik.

Reisz Manfréd 2008.07.09. 10:37:05

Avraham 2008.07.09. 10:32:11
Nos, igen, lehet a hollandok eljutottak oda amit közhelyesen a ló másik oldalának hívnak. De, csak azért, mert a toleranciát sem szabad túlzásba vinni, mert megárt (mint minden más), azért nem szabad ott megállni, hogy "na jó, nem bököm ki a szemed csak azért mert a tied kék, a többségé meg nem".

Thyb 2008.07.09. 10:41:20

Avraham: ha ilyen kezdeményezés miatt vonulna valaki utcára, akkor valszeg én is kimennék és nemcsak köveket dobálnék. A két felnőtt közötti szexuális kapcsolat amennyiben mindketten felnőtt koruak az véleményem szerint az egyéni választásuk, amelybe sem NEKEM, sem másnak nincs joga beleszólni. Abba sem igazán szeretnék beleszólni, hogy saját (esetleg egy korábbi házasságból származó) gyermeket neveljenek, azt viszont hogy adoptáljanak gyermeket viszont már nem tartanám teljesen jó ötletnek, de ez nem az én döntésem kell, hogy legyen. A pedofilia mint olyan, viszont gyermekek sérelmére elkövetett büntény amit nem tudok, s véleményem szerint nem szabad tolerálni.

Avraham NetJézus (törölt) · http://tinyurl.com/a-zsido-valosag 2008.07.09. 10:43:12

Köveket dobálnál egy olyan emberre aki nem tehet arról, hogy pedofilnak született?

Thyb 2008.07.09. 10:43:52

Manfréd:
a hollandoknál bagy változások vannak kialakulóban, az Amszterdami piros lámpás negyedet felszámolják és kitelepitik a városon kivülre, a caffek értékesitéseit pedig szigoritják.

Thyb 2008.07.09. 10:47:07

Avraham: mint mondtam, gyermekek ellen bárminemű szexuális cselekedet bűntény.
A kettő között, ha valaki nem képes különbséget tenni, annak sajnos én nem tudok segiteni.

abban sem vagyok biztos, hogy más képes rá...

zeee 2008.07.09. 10:54:39

Avraham NetJézus: Neked pedig alapvető kultúrális, történelmi, szociológiai és fogalmi ismeret hiányod van.
Igazad van, disztingváltabban fogalmazom meg a véleményem azzal szemben, amit képviselsz: jellemtelen és gyalázatos. (A kevésbé irodalmi jelzőt visszavonom, hogy úri ízlésedet ne sértse.)

Reisz Manfréd 2008.07.09. 10:56:50

Thyb:
Akkor a hollandok úgy estek át azon a bizonyos lovon, hogy alaposan belebaxták a fejüket valamibe. A pedofília kezd elfogadottá válni, a piroslámpás negyed ellenben már tűrhetetlen? Ezek hülyék.

zeee 2008.07.09. 10:59:36

mondocska: a politika csak ott van jelen, a politika csak abból próbál, vagy abból tud politikai tőkét kovácsolni, - amit a közfelfogás (a társadalom a politika számára megenged.)
Ezért mondom sokadszor, hogy a személyes felelősség és a közösség felelőssége megkerülhetetlen.
(A politikának pedig legfeljebb abban van szerepe, hogy betartsa és betartassa a törvényeket, valamint példát mutasson és önmérsékletre intse azokat a csoportokat akikre befolyása van.)

zeee 2008.07.09. 11:00:59

Avraham NetJézus:
bingó !

Thyb 2008.07.09. 11:05:36

a pedofilia nem lesz elfogadott, most egy ujabb radikális csapat került hatalomra, és kezdenek bekeményiteni, méghozzá elég erőssen. Ha jól tudom, most azon megy kint a vita, hogy mi van, ha csak fényképeznek, vagy ha szexuális zaklatás, illetve még komolyabb dolog van a háttérben. Mivel szerintem minden ilyen a gyermek későbbi fejlődését és egészséges értékrendjét sértheti, igy nem tudom egyiket sem elfogadni, de ez a személyes véleményem ami a leghatározottabban kiállok.

Avraham NetJézus (törölt) · http://tinyurl.com/a-zsido-valosag 2008.07.09. 11:06:45

tderi:

Tréfát félretéve, én úgy gondolom, hogy az, aki érvek helyett személyeskedni kezd, ismerethiányát kioktató stílussal palástolja miközben látható problémái vannak a magyar helyesírással, nos én az ilyen embert nem igazán tartom másnak mint bohócnak. Helyedben elgondolkodnék ezen, tderi.

Gabcsi 2008.07.09. 11:07:21

XA fedőnéven lévő valaminek, valakinek!

Az uccsó 6 évben ki kormányzott balfaszkám??? Ki a min.elnök, az igazságügyminiszter, rendészeti államtitkár stb.? HM????

Itt éltem, és itt is élek...addig amíg nem a jobbos szemetek fognak diktatúrát csinálni! Nem veszed észre, hogy ki áll az egész hátterében: ORBÁNC és a talpnyaló SELYEMjén :)


"Törödjetek már a saját szaros életetekkel, és ne a másikat szapuljátok mindig"
Balfaszkám te mit csinálsz akkor????
Leírom a véleményemet, mert ami itt törrténik havonta az már nem szőnyeg alá való! Szétveritek az országot, az ilyen mocskok...
Kopjatok el innen, és majd meglátjuk lesznek-e ilyen csuklyás arcukat eltakaró vandálságok még?
Szégyen, gyalázat--->MINDEN JOBBOS PRIMKÓ PROLI!
Rosszabak vagytok, mint az ávósok voltak, és kegyetlenebbek vagytok mint a komcsik!

Avraham NetJézus (törölt) · http://tinyurl.com/a-zsido-valosag 2008.07.09. 11:09:54

Thyb:

Mi meg éppen oda tartunk, ahonnan a hollandok már jönnek visszafele. De ezen semmi meglepő sincs, nekik már akkor volt tőzsdéjük mikor mi még csak Dózsa Györgyöt sütöttük zsírjára.

Avraham NetJézus (törölt) · http://tinyurl.com/a-zsido-valosag 2008.07.09. 11:11:15

Gabcsi, te amúgy elmebeteg vagy? Még jó, hogy nem szemtől-szembe megy vita, törölgethetném a képemről a nyálad, úgy fröcsögsz itt.

zeee 2008.07.09. 11:14:07

Avraham NetJézus: erős szillogizmus ebbe a vitába belekeverni a pedofilokat.
Bár némi történelmi (kultúrális)ismerettel azért az is tudható, hogy koronként és társadalmanként eltérőek voltak a társadalmi együttélés szabályainak alapját képező erkölcsi normák. A kiskorúságot és a felnőtt korúságot minősítő életkor is sokat változott. Az adott kor törvényeit tiszteletben kell tartani, el kell ítélni a fajtalankodást, a szemérem megsértését, a zaklatást, - büntetni kell azokat, akik törvényt sértenek, bűncselekményt követnek el. A nemileg éretlen gyermekekhez való vonzódás azonban valóban betegség és anti szociális, - mig a homoszexualitás az evolúció része, nem betegség és nem anti szociális.

zeee 2008.07.09. 11:18:10

Avraham NetJézus: én pedig nem szeretnék sem a helyedben, sem a bőrödben lenni, - mert nem lehet jó ilyen gyűlölettel, ilyen cinizmussal, ilyen arcátlansággal és kivagyisággal együttélni.
És nem én próbáltam mentegetni a felvonulást megzavaró, gyűlölködő senkiházi bandát.

Avraham NetJézus (törölt) · http://tinyurl.com/a-zsido-valosag 2008.07.09. 11:27:35

Te gyűlölködsz itt tderi, nem más. Nem tűnik fel, hogy rajtad kívül senki nem ír ilyeneket, hogy "szarházi", "jellemtelen", "gyalázatos", "cinikus", "arcátlan", "senkiházi" stb. ?

Szakember segítségére van szükséged szerintem.

Reisz Manfréd 2008.07.09. 11:29:56

Gabcsi:
Azért nem prolizzuk le az egész jobboldalt, mert 1. képzavar, 2. azért mert van néhány tökkelütött, attól a jobboldal nagy része normális. Pont, mint a baloldal.

Avraham 2008.07.09. 11:09:54
Szerintem attól, hogy egy senkinek nem ártó kisebbségnek biztosítanánk az alapvető jogait, még nem feltétlenül akarjuk megadni ugyanazokat a jogokat a gyermekeinket megrontó embereknek.

Thyb 2008.07.09. 11:31:23

Avraham: a jelen normákból kiindulva, figyelembe véve, hogy merre is halad a "nemzeti öntudat" soha nem fogunk odajutni ahol a hollandok voltak, vannak vagy lesznek.

Gabcsi 2008.07.09. 11:35:16

Avraham NetJézus: Borzalmas már a neved is! Kiráz tőle a hideg, annyira mint a hozzászólásaidtól!
Szemtől-szembe nem lennék veled, mert szóba sem állnék ilyen embernek nevezendő valamivel!
Szóval szevasz!
Ui.: menj orvoshoz!

Körte és Káposzta 2008.07.09. 11:49:27

Aki köveket dobál a buzikra és molotovot a rendőrökre, az nem véleménnyilvánító, hanem garázda, bűnöző, kemény ítélet után sitten a helye.
Aki férfiként kisminkelve, tüllbugyiban, rózsaszín parókában riszálja a seggét nagy nyilvánosság (akár gyermekek) előtt, az nem meleg, hanem ratyi, köcsög, provokátor és pszichiátrián a helye.

zeee 2008.07.09. 11:53:08

Avraham NetJézus: Kizárólag azt az értékrendet nem tűröm el, amelyet te és a hozzád hasonló, kevés empátiával és toleranciával megáldott (hmm...) embertársaim képviselnek.

Egyebekben én nem mondom, hogy te elmebeteg vagy és orvosi eset is egyben, - én azt mondom, hogy sokat kellene olvasnod, művelődnöd, tanulmányoznod különböző kisebbségek, vagy kisközösségek életét. És meg kellene tanulnod elfogadni, meg kellene elfogadnod azt is, hogy nem kizárólag neked lehet igazad.

Avraham NetJézus (törölt) · http://tinyurl.com/a-zsido-valosag 2008.07.09. 11:53:40

Thyb:

Ebből a szempontból én sem szeretnék eljutni a holland "csodáig". Egyébként én sem hiszek abban, hogy látni fogjuk a pedofil kisebbséget az Andrássyn masírozni. Célom csupán az volt, hogy felhívjam a figyelmet arra, hogy bizonyos szokások, irányultságok megítélése a történelem során változott/változik és ezekre hivatkozni gyakran kétélű fegyver.

zeee 2008.07.09. 11:55:00

Gabcsi: Na igen: nomen est omen. Napóleonnak is képzelhetné magát:)

Thyb 2008.07.09. 11:59:20

Avraham: ha nem változnának az emberek valamint azok értékrendje, akkor most nem neteznénk, mert valszeg minden felfedezőt, tudóst és feltalálót kerékbe törtek volna a középkori normáknak megfelelően.

Avraham NetJézus (törölt) · http://tinyurl.com/a-zsido-valosag 2008.07.09. 12:05:18

De az értékrend rövidtávon változhat negatív irányba is, erre nagyon jó példa M.o. ahol meglehetősen "fura" lett az értékrend.

Thyb 2008.07.09. 12:07:59

Mint irtam mindez bizonyos politikai erők érdekeit szolgálják. A baj, hogy a nép az eladósodás, a kilátástalan helyzetből mindinkább intoleránsá válik, s mindezt helytelenül rosz helyen vetiti ki. Ezen jó lenne valahogy módositani, de hogy hogyan .... azt nem tudom.

tepertő 2008.07.09. 12:52:46

Régóta olvasgatok hozzászólásokat ilyen-olyan, de leginkább politikai témákban. Szembetűnő, hogy vannak emberek, akik egyáltalán nem szándékoznak meghallani a másik fél véleményét. A legszebb, amikor a tolerancia hírdetői átmennek mocskolódó személyeskedésbe...
Mintha nem ugyanabban az országban kellene élnünk! Tényleg ennyre esélytelen közös pontokat, érdekeket találni kedves Gabcsi, Tderi? Kérdezzétek már meg Reisz Manfrédot vagy Thybet, hogy nekik miért sikerül KÖZELEDNI? Vagy legalább értelmesen vitázni....

Thyb 2008.07.09. 13:01:35

tepertő:
azért a "közeledéstől" vonatkozzunk el adott esetben, mert még valaki félreérti :D

tepertő 2008.07.09. 13:11:07

Nos igen :-D A viccnek is és a gyűlölködésnek is a félreértelmezés az alapja.
Mégis mekkora különbség!!!

Reisz Manfréd 2008.07.09. 13:18:44

Attól függ, ki közeledik. Valami guszta, huszonéves leányzót azért nem ütnék le, mert ÚGY próbál közeledni hozzám :D
süti beállítások módosítása