Na, csak kibújt az a fránya szög a zsákból... az a sok szerencsétlen aki a pénzét emeltdíjas sms-ekre pazarolja a megasz(t)ar 1-1 jelöltjét megpróbálva túljuttatni, immáron lelepleződni látszik! Szóval az egész műsort valóban ennek az óriás-tehetségtelen Király Viktornak pakolták össze. Pont az Indexen olvastam azt a hírt mely szerint aggódnak az sms-ezők, hogy bunda lehet a dologban mert a lüszi(ez meg milyen név???) ment tovább nem a Délvidéki Tamara, pedig bőszen szavaztak rá... Ekkor kiderült, hogy ezeket az sms szavazásokat a kutya sem ellenőrzi, tehát teljesen felesleges, hogy ki-mit kinek küldözget, úgyis az lesz amit előre kitaláltak. Ahogy kiderült az ajándék lakásról is, hogy az csak 1 éves lakhatást biztosít majd a győztesnek, erről is kiderült, hogy teljesen ellenőrizhetetlen. Na, én amióta elolvastam ezt a hírt, rögtön elgondolkodtam egy remek telefonos szavazás vállalkozásról! Tehát, az sms ára 300Ft lenne(1 néhai vizitdíj ára), 1 kérdés, 2 válaszlehetőség:

Ön szerint ki fogja nyerni a soron következő parlamenti választásokat?

1: Mszp

2: Fidesz

Minden hónapban közzétenném az éppen aktuális eredményt, amely mindig a Jobbik választási győzelmét mutatná. És ha bárki megkérdezné tőlem, hogy ez bizony bunda mert ez a válasz lehetőség nem is szerepel a felsoroltak között, akkor csak annyit mondanék: ellenőrizzék le(ha tudják)...erre szavazott mindenki, nem tehetek róla. HÁT EZ TÉNYLEG AZ ARCÁTLANSÁG TETEJE! Mindig elhangzik a műsorban, hogy 10.000 jelentkező közül kerültek ki a műsorban szereplő emberek. Király Viktornál még a sarki csehóban részegen hörgő Józsi bácsi úttörő-dala is Grammy várományosabb mint a legkiemelkedőbb "produkció" amit ez a tehetségtelen(névtelent nem mondok, mert az egyértelmű, hogy van neki, a nővérén keresztül megismerhettük már...) srác produkál. Tegnap megvettem a Cosmopolitant amiben egy nagyon hozzá hasonló gyerek szerepel. Ezek szerint ő modellkedett is? Annak még mindig jó lenne.  Megfogadtam, hogy nem írok róla többet, de ezt sajnos nem hagyhattam ki. Egyedül Fridit nem értem mit keres ott? Ő egy olyan ember akinek vétek a nevét adni egy ennyire silány termékhez mint a megaszar. Ettől függetlenül még mindig ő az egyetlen sztár a műsorban. Kellett is a műsor készítőinek. Nélküle a kutya se nézné.

Más.

Tegnap ünnepelte meg Thürmer meg a kis pártocskája a kommunista párt 90 éves évfordulóját. Volt is okuk ünnepelni. Annyi sok jót tettek ezek annak idején az akkori magyar társadalommal, aki nem hiszi annak Tormay Cécil írónő Bujdosó könyvét ajánlanám gyakori forgatásra. Abból minden kiderül.

Más.

Olvastam mohácsi viktória fantasztikus elszólását arról, hogy a 4000ft.-os darabáron felszerelt, mások által eltulajdonított majd féláron zsebbe értékesített szemeteskukák esete úgy jó ahogyan van. Hol van ilyenkor egy remek nemzeti érzelmű ügyvéd? Ez véletlenül nem meríti ki a nagy nyílvánosság előtti bűnpártolás vétségét? Ugyan nem értek a joghoz, de ilyenkor nem lehet tenni semmit? A témához szorosan kapcsolódik a következő történet is. Kézigránátot dobtak egy cigány házára, azonnal egymásnak adták a mikrofont a kisebbségiek csaholva, hogy rasszista támadás. Aztán nagyon hamar kiderült, hogy egy néhai strici, lopott autókkal kereskedő, kemény kábítószerekkel üzletelő személyról van szó, akin fajtársa vett revansot  tartozás miatt. Aztán nem sokkal később újabb infók jöttek, ezúttal az uzsorások voltak a téma, hisz ebbe a történetbe már csak ez hiányzott. A lényeget senki nem írta meg, legalábbis én nem találkoztam vele sehol. Az rendben van, hogy kiderül, hogy cigány támadt cigányra, hogy kábítószer, különféle bűnesetek állnak a háttérben, uzsorások, miegymás, nade.... senkit nem érdekel az a kiemelkedő tény, hogy kézigránátokról van szó? FEGYVEREKRŐL???? HONNAN VANNAK EZEKNEK ILYENJEIK??? ERRŐL ÍRJON MÁR VALAKI! Ezekben a történetekben ez a lényeg!

A barikád portálon találtam egy remek kis hírt a Boyzone meleg klippjéről. Ezúton is köszönöm a barikádnak, hogy feltették. Nélkülük nem tudom mikor láthattam volna. Egyszerűen csodálatosan szép! Mindenkinek ajánlom, a mellette lévő cikket nem kell elolvasni, sajnos az egy zagyvaság. Maga a klip és a zeneszám lenyűgöző. Amúgy kifejezett fiú zenekar fiúknak létezett, de minden bizonnyal létezni is fog. Ugyanis a melegek mindig egy jól fizető piac lesz a globalizmus vásárterében, ezt most ne részletezzük miért. Aki tudja tudja, aki meg nem, az nem most fogja tőlem megtudni.

Tomcat. Nem értem mi a baja a nemzeti oldalnak vele. Komolyan nem értem. Olvastam, hogy véglegesen kiírta a barikád portál szerint magát a nemzeti oldalról. Szerintem ez nem igaz. Ki dönti el, hogy ki lehet nemzeti? Tomcat mégsem riogatott 23 millió románnal... Tomcat nem segélyből él. Tomcat nem verekszik vasrudakkal ártatlanokra vadászva. Én nem gondolom Tomcat-et negatív szereplőnek a nemzeti oldalon, és igenis a nemzeti oldalra valónak gondolom őt. Ha valaki nem ért ezzel egyet, majd úgyis leírja egy hozzászólásban.

Tehát a feladat adott: Tormay Cécil bujdosó könyve. És miért is vagyunk itt ahol ma vagyunk? Nem kell a mohácsi vészig vissza menni... sajnos "elég" 19-ig....

 

Címkék: énblog blog politika magyar meleg friderikusz tomcat megasztar

A bejegyzés trackback címe:

https://magyarmeleg.blog.hu/api/trackback/id/tr45788128

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tigri-bigri · http://kisstigris.freeblog.hu 2008.11.27. 22:52:13

Olvasgatom, olvasgatom. Tetszik. Meleg vagyok, magyar vagyok, keresztyén vagyok. Azt hiszem, értem a nyelvet, amit beszélsz. :-) További kellemes jegyzetelgetést.

Üdv
Tigri
süti beállítások módosítása