Tegnap olvastam, hogy mindannyiunk kedvenc depressziósa, Albert Györgyi egy MIÉP-közeli illetővel áll össze, esett szerelembe, lenne a férje, elmondása szerint annyira szerelmes amilyen még sosem volt eddig életében.  A barikad.hu weboldalon olvastam erről, és rendkívül megtetszett a cikkhez tartozó kommentár melynek a lényege ennyi volt: a szerelem nem válogat. Ez tényleg így van. Ezt azért is fontos megemlíteni, mert például Morvai Krisztina esetében hangzott el  sokszor az a vád, hogy Baló György oldaláról hirtelen hangos szavakkal illeti valaki a jelenlegi hatalmat, akkor ott valami nem stimmel. De bizony, stimmel. Ugyanis a szerelem nem válogat. Egyszercsak megtörténik az emberrel ha akarja ha nem. Szép is lenne ha megismerkedésük után a fiatal párok az első együttlét alatt azzal támadnának egymásnak, hogy nem szerelmeskedem veled mert piros a bugyid, én meg nem szerelmeskedem veled mert nem vagy narancssárga fecskében. Ugyanmár kérem. Igenis van ilyen, és ha ezt valaki kétségbe vonja, az még sosem volt szerelmes, ez az igazság. Én a kapcsolataimat sosem az alapján válogattam meg, hogy ki milyen politikai beállítottság alapján éli mindennapjait. Ezért is fordult elő, hogy sokszor vetett össze a sors igazán az én gondolkozásmódommal ellentétes gondolkodásmódú emberekkel. De ez engem nem érdekelt. Magát az embert néztem mindig. Mert mindig az a lényeg. Maga az ember. A cselekedetei, a hozzáállása az élet helyzeteihez, a szerelméhez, mindenhez. Remélem Albert Györgyi esetében ez a kapcsolat végre hosszú ideig fog tartani, mert én személy szerint rendkívül untam már, hogy állandóan csak sajnáltatni tudta magát a médiafelületeken. Pedig sokkal többre lenne érdemes, rendkívüli eszű és tehetségű nő Albert Györgyi.

Néhány napja megnéztem az új x-aktákat a moziban. Az az igazság, hogy elég régen lemondtam már arról, hogy moziba járjak. Egyszerűen nem csinálnak olyan filmet amit érdemes lenne megnézni. Az x-akták tekintetében kivételt tettem, ugyanis régen nagy x-akták rajongó voltam. De ez a film... istenem. Egy hihetetlenül gyenge, átlagos x-akták rész a tévéből, csak 1,5 óráig elhúzva... kínszenvedés. A nevetséges filmbeerőltetett pedofil katolikus pap szálával együtt. Mint az ördögűző, ahol egészen addig mentek vissza az időben amíg eljutottak a második világháborúig... mert az egész világ ott kezdődött és ott is ért véget...rohadtul unalmas. És akkor még a Hannibal Lecter beginningről még nem is szóltam...szóval ilyen tapasztalatok után ültünk be tegnap az új batmanre, és el is döntöttem, hogy amint kiderül, hogy joker titkos vigyorex gázának receptje egy emigráns, dél-amerikában bújkáló volt magas rangú náci tiszttől jutott Heath Ledger-höz, akkor azonnal otthagyjuk a filmet. De ez nem így történt. Ez végre tényleg egy olyan film amiről az ember tudja, hogy szórakoztatni fogja, végre újra lehet élvezni a filmszínházat! Tele van mindenféle sosem megtörténő dologgal, de mivel egy meséről van szó, az ember szó nélkül elfogadja. Bár Heath Ledger távolról sem egy Jack Nicholson, azért nagyon jól alakít. Bátran ajánlom mindenkinek a filmet! Azoknak is akik szeretnek szórakozni zohannal, meg azoknak is akik nem szeretnek zohannal szórakozni 1000ft-ért... Én már évekkel ezelőtt megtudtam, hogy az izraeli titkosszolgálat mikre képes, nem kívánok olcsó poénok közé sulykolt oktatófilmért kiadni egy ezrest. Valaki igen, én nem. Tényleg ne szórakozzon senki sem Zohannal, nézzen mindenki Batmant:) 

zárásul: hatalmas üzenete van a batman filmnek, erre a párom világított rá. Tényleg a legközkedveltebb jó emberből is elő lehet hozni az állatot azzal ha rosszként állítják be a magasabb szinten lévő emberek... ez tényleg így van. De nem ez a legjobb batman film. Az az első része volt, Nicholson féle Jokerrel meg a 2 méteres csövű pisztolyával:)

 

Címkék: blog film magyar meleg joker batman lovag politikai sötét albert zohan györgyi barikad

A bejegyzés trackback címe:

https://magyarmeleg.blog.hu/api/trackback/id/tr79608633

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.